szerda, március 17, 2010

A fájdalom elmúlik

„És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.”
(Jelenések könyve 21. fejezet 4. vers)
Két súlyos beteg feküdt egy kétágyas kórteremben. Egyikük ágya az ablak mellett, a másik az ajtóhoz volt közel. Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, utazásaikról, munkájukról.

Az ajtó mellett fekvő beteg egész nap csak feküdt az ágyban a plafont bámulva, míg ablaknál levő betegtársa minden délután felült, hogy megmozgassa végtagjait, és ilyenkor mindig mesélt, hogy mit lát a kinti világból.

„Az ablak egy tavacskával díszített parkra néz. Vadkacsák és hattyúk úszkálnak a tavon, és gyermekek játszanak játékhajóikkal. A padokon itt-ott egy-egy szerelmespár üldögél, a virágágyásokat ügyes kezű kertészek gondozzák.” - mesélte az ablaknál fekvő beteg.

S az elbeszélés olyan élethű volt, hogy társa bár nem hallotta sem a madarak csicsergését, sem a gyermekek kacagását, mégis maga elé képzelte mindezt. Napról napra várta az újabb beszámolókat. Valahol ezek tartották életben.

Míg egy nap reggel, a fürdetésre készülő nővér az ablaknál lévőt élettelenül találta. Az este csöndesen elaludt. Kis idő múlva a másik kérte a nővért; szeretné, ha ágyát odahúzná az ablakhoz. Mikor ez megtörtént, bár nagyon gyenge volt, de minden erejével felhúzta magát, ám amit látott megdöbbentette. Az ablak ugyanis egy másik épület kopott tűzfalára nézett.

Ézsaiás próféta Isten népéről így írt: „Minden fej beteg, és minden szív erőtlen. Tetőtől talpig nincs e testben épség, csupa seb és dagadás és kelevény.” (Ézs.1:5-6) S mennyire igaz ez mai világunkra is.

Tele fájdalommal, tele szenvedéssel, tele bántalommal. És bizony tele panasszal a ’düledező tűzfal’ miatt. Mert nem tudunk, vagy nem merünk túllátni a falon túlra. Pedig a mi sokszor mondvacsinált fájdalmaink semmik azokhoz képest, amit az első századok keresztény mártírjai átéltek.

S milyen érdekes, a máglyán nem a fájdalomról énekeltek, hanem Jézusról és arról az országról ahol örökös öröm lesz.

Én szeretnék megtanulni így látni és így élni; ahogy Pál írja:

„Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk; Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” (2Kor.4:17-18)