szombat, március 13, 2010

Aki mindig velem van

Nagyon szerencsés ember vagyok. Hívő életem kezdetén találkoztam azzal az emberrel, aki igazi példaképemmé tudott válni. Gyöngéden féltő, anyai szeretete nagyon hiányzik az életemből és mindig hiányozni fog. Mindig kíváncsi volt rám, mindig figyelt. Érdekelte, miről mit gondolok, éppen mit akarok, mi van velem, mi van velünk. Mert nem csak én voltam ilyen fontos, hanem egész családom. Sokszor elkísért minket a szolgálatban épp úgy, mint a nyaralás idején. Amikor pedig már betegsége miatt nem tudott többé velünk jönni, leültetett az ágya szélére és megkérdezte: „Na meséld el, fiam, mi volt!” – És én elkezdtem türelmetlenül gyorsan sorolni, hogy rövidre zárjam, mert siettem, mint mindig. De az igazi szeretet nem enged elrohanni: „Várj!” – mondta. – „Kezdjük onnan, hogy összepakoltatok a kocsiba és elindultatok! Na, azután mi történt? ...” És el kellett mondanunk mindent, és ő átélt, átérzett mindent. Ha rá gondolok, mindig Isten csodálatos szeretete jut az eszembe:

„Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem, tudod, hogy ülök-e vagy állok. Gondolataimat látod messziről, látsz, ha megyek vagy pihenek. Minden utam világos előtted. A szó még nincs nyelvemen, s lám, az Úr már tud mindent. Elölről és hátulról közrefogsz, s a kezed fölöttem tartod. Csodálatos ezt tudnom, olyan magas, hogy meg sem értem.”
Zsolt. 139.1-6

Restás László