vasárnap, január 05, 2014

Ajándék

„A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz.”
Pál első levele a korinthusiakhoz 12:4-6


Kaptál már olyan ajándékot, amit nem bontottál ki? Örültél neki igazán, de soha nem jutottál odáig, hogy feltépd a csomagolást, és birtokba vedd, amit eddig elrejtett a doboz. Talán azt mondtad magadban, hogy te erre nem is vagy méltó, te ezt nem érdemelted meg, ezért maradjon minden a helyén. Vagy féltél, hogy történik valami, és odavész az ajándék, ha leveszed róla a védőrétegeket. Arcodon még mindig ott a mosoly, szívedben a kíváncsiság és a vágy, az öröm, hogy kaptál valamit, de még mindig ott ülsz az ajándék előtt, és kezed nem nyitotta fel a csomagolást. 

Mondd, mi értelme így ennek? Jobb lesz az életed egy zárt doboztól? Jobb lesz mások élete attól, hogy te még mindig nem döntöttél a felbontás mellett? Örömet szerzel valakinek azzal, hogy nem használod, amit kaptál? Mosolyt csalsz bárki arcára is ezzel a burkolt visszautasítással? 

Mert valld be őszintén: azzal, hogy nem bontod ki, nemet mondasz az ajándékra. Csak idő kérdése lesz, hogy mire feleszmélsz, már nem találod kezedben az értékes csomagot. És így nem lesz semmi értelme.
Istentől kaptál egy pakkot, benne a személyre szabott tálentumokkal, képességekkel, melyek csak arra várnak, hogy használd végre őket. Arra, hogy lépj ki a megszokott komfortzónádból, tépd fel a papírt, és kamatoztasd azt, amit tőle kaptál. Legyen ez akár a hangod, az erőd, a munkabírásod, a nyitottságod az emberek problémái felé, az érzékenységed, a segítőkészséged, az írásod, a beszéded, az értelmed vagy a kreativitásod. 

Isten neked készítette el ezt a csomagot, és az a vágya, hogy élj végre ezekkel a különleges ajándékokkal mások javára. Ne mondd, hogy túl kicsi vagy, túl fiatal, idős, alacsony, magas, visszahúzódó, kezdő, hanem lépj elő, és engedd, hogy Isten áldást árasszon rajtad keresztül! Tépd fel végre a csomagolást, és ne félj attól, hogy kárt teszel az ajándékban, mert Aki adta, a kamatoztatásban is tud segíteni. Mondj igent Istennek, és ne tartsd dobozban a Tőle kapott áldást! Engedd, hogy felhasználjon mások javára, hogy rajtad keresztül megismerje mindenki az Ajándékozót!