csütörtök, június 28, 2012

Jézusra várva


"Boldogok azok a szolgák, akiket az úr, amikor megérkezik virrasztva talál. Bizony, mondom néktek, hogy felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, odamegy, és felszolgál nekik." (Lukács evangéliuma 12:37)

"Fáradt vagyok. Már jó ideje ülök itt, a bejáratnál, várva, hátha csörög a kulcs és megmozdul a kilincs. Amikor befejeztem mára a munkámat, akkor még álldogáltam és járkáltam az ajtó előtt. Arra gondoltam, milyen jó is lenne ott lenni, amikor megérkezik, és már nyitni is az ajtót. A kezdeti lelkesedésem azonban elszállt. Fáradt vagyok.
Leültem. Innen, a karosszékből sokkal kényelmesebb a várakozás.  Mégiscsak kellemesebb, mint állni. Ő ugyanis késik. Nem is keveset. Először azt hittem, hogy pontosan itt lesz a normális időben. Normális ugyebár az az idő, amit én számoltam ki: az út oda, az elintéznivaló, és visszafelé újból. Nem is olyan sok. Nem tudom, hogy mi tart eddig, főleg, hogy megígérte, hogy siet. Persze ez sem először történik. A múltkor is számítottam rá, de cserben hagyott: egyáltalán nem az történt, amit szerettem volna. Sokszor nem is értem... Az út oda-vissza sokkal rövidebb! Talán történt vele valami? Vagy tán nem is jön vissza? Legalább is ma este nem. Ennek így nincs értelme!
Meguntam nézni a kilincset. Akár el is mehetnék az ágyamba, a friss, puha ágyamba, és aludhatnék. Minek is ez a várakozás! Úgysem fog örülni, ha megjön. "Ez nincs meg, meg az nincs meg." Én is ezt mondanám a helyében! Jól tudom a hibáimat. Szeret még egyáltalán? Meguntam a várakozást. A szemhéjam, mintha ólomból lenne. Minek is töröm magam?!"
Ismerős? Nekem igen. Vártam már így...
Most Jézust várom. És be kell vallanom: fáradt vagyok - de most nem szeretnék elaludni! A kulcs nála van, és én szeretnék kijutni ebből a szobából!