szombat, április 02, 2011

A panaszos beteg

„A vidám szív a legjobb orvosság, a bánatos lélek pedig a csontokat is kiszárítja.”

Példabeszédek 17,22

Egyszer, egy kórházi szobában, két beteg került egymás mellé. Aki régebben feküdt már a kórteremben, az ablak melletti ágyat foglalta el, míg az új beteg az ajtó mellé került. Ez utóbbit a műtét utáni gyógyulás és az azzal járó fájdalom eléggé megviselte. Egész nap alig mozdult meg, ritkán szólt, de akkor is inkább panaszkodott vagy jajgatott, morgott. Semmi sem volt jó neki. A reggeli tea elhűlt, az ebédre felszolgált leves túl forró volt, a vacsora meg ehetetlen. Társa tudta, hogy igazából saját tehetetlensége bántja. Ezért minden nap kinézett az ablakon és a kinti történetekkel szórakoztatta őt. Reggel a játékos madarakról beszélt neki, a napsugárról, ahogy átragyog a felhőkön. Délben a járókelő emberek kerültek sorra. A vidám orvostanhallgató és udvarlója, a sebész szakorvos, aki vörös rózsával sietett felé. De szívesen beszélt a kedves fánkos asszonyról, aki vidáman tömte meg vásárlói papírzsákját; a becsületes újságosról, aki utánaszaladt a feledékeny kuncsaftnak az otthagyott pénztárcát magasba emelve. Este a csillagokról és a holdról mesélt, meg a ház ablakaiban kihunyó fényekről. A durcás beteg titokban mindig élvezte társa elbeszéléseit, de sohasem mutatta. Arra várt, hogy bárcsak odakerülne már ő is az ablakhoz. Telt-múlt az idő, és egy nap a szobatárs végre kiköltözött. Meggyógyult, hazaengedték. Főhősünk azonnal szólt a nővérkéknek, hogy az ágyát tolják az ablak mellé. Amikor kimentek, kezével jó erősen megfogta a kapaszkodó fogantyúját és felült. Kinézett az ablakon és mit gondoltok, mit látott? Az ablakon keresztül csak a szomszéd ház közeli tűzfalának téglái látszottak. Nagyon sok múlik azon, hogyan szemléled a világot, mire figyelsz! A nehéz helyzetekben az Istentől kapott öröm megszépíti napjaid. Így ott is, ahol mások csak falat látnak, számodra átragyog a remény. A stressz-kezelő szeminárium anyaga alapján: Restás László