szombat, április 30, 2011

Árván maradni


„Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.”


János 14,18


Amikor bekerülnek az intézetbe még látszik rajtuk a szülői nevelés, ha azelőtt kaptak valakitől ilyet. Csendesek, visszahúzódóak, visszafogottak. A testvérek csak egymással beszélgetnek, azt is halkan teszik; aki egyedül érkezik nem szól, hallgat. A szemük szomorú, de remény van még bennük. A „Talán visszajön!” – reménye.

Aztán telnek a napok, a hetek és a hónapok és ez a könnyes csillogás kivész a szemükből. Sokszor furcsamód vidám – hisz gyerekseregről van szó – és ezért mégis riasztó üresség lép a helyébe. Az elhagyatottság érzése, a dac érzése, a megbúvó harag mélysége. Majd az álfegyelemmel leplezett közöny. A társaktól tanult elvadultság. Olyan egy a sorsuk, hogy nekem is fáj. Belezuhannak a kilátástalanságba. Mindenki apja, anyja – az állam – valójában senkié sem. Aki árva, az egyedül maradt. Valóban és teljesen egyedül.

Jézus Krisztus nem hagy árván minket – mondja az Írás, de miért nincs akkor itt, miért nincs velünk? Az emberiség épp oly kifosztott és üres nélküle, mint az elhanyagolt árvaházlakó gyerekek. Külsőleg ránk-erőszakolt szabályrendszer tart csak néha kordában bennünket, és közös, általunk kitalált vidámságaink teszik elviselhetővé a lét rettentő közönyét, az elhanyagoltságunkat. Mert nincs gazdánk, vagy rossz gazdánk van. Mert valahol érezzük legbelül, hogy nincs minden jól! Talán valóban magunk vagyunk?

Nem! Jézus Krisztus itt volt. És erről nem csak égy fába vésett rovás emlékeztet minket, mit a turistautak mellet látunk. Erről szól a Biblia. Jézus Krisztus volt, van és lesz. Ő az eljövendő, a megígért Messiás-király, aki igazán megmutatta szeretetével, hogy ki az igazi gazdája a világnak. Erről beszélnek tanítványai is, akik Jézussal jártak, akikben Ő tovább él, akik által ma is cselekszik. Általuk nem hagy árván senkit, általuk gondoskodik, szeret és ígér és érezteti, hogy szavát be fogja tartani: „Biztosan visszajön!”