szerda, február 17, 2010

Isten bátorító ígérete
„Én az engem szeretőket szeretem, és a kik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak.”
(Példabeszédek könyve 8. fejezet 17. vers)

Tinédzserként szerettem kalandregényeket olvasni, (Karl May, Jules Verne, Cooper írásait) és ekkor bukkantam rá életem első Bibliaszövegére, mely a Hegyibeszéd egy részlete volt (Verne; Rejtelmes sziget)

„Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.” (Máté 7:7) Annyira megtetszett ez a mondat, hogy ráírtam az iskolai füzetemre is, mintegy mottót. Mivel azonban nem volt ott honnan van a mondat, sokáig azt hittem ez a történet része.

Néhány évvel később, mikor egy bibliai- régészeti sorozatra kezdtem el járni, ott fedeztem fel, hogy ez nem Verne mondata. Az egyik előadás végén, a lelkész megmondta hol találom meg a Bibliában és emlékszem, milyen érdekes volt megkeresni és elolvasni…

De, valahol belül vitatkoznom kell ezzel a mondattal, mert én akkor, ott nem kerestem az Istent, nem akartam megtalálni Őt. Nem szerettem. (Bár hittem, hogy léteznie kell, de semmi több.)

Ő szeretett engem akkor is, mikor én még csak magamnak, a saját gyermeki vágyaimnak éltem. Keresett engem, pedig nem is gondolkodtam Róla, nem is tudtam, mit mondhatnék Felőle.

De most már tudom, hogy Ő nem olyan, mint mi, akik még azokkal is csak olyan keveset foglalkozunk, akik szeretnek és keresnek minket. Nemcsak azok iránt kedves, akik szimpatikusak Neki. Nemcsak azok iránt jó, akik jót tesznek Vele. Ő nem viszont szeret, hanem annak ellenére is.

És azt is tudom, hogy bár az Őt nem keresőkre is hullat az Ő áldásaiból, de azok csak apró cseppek, ahhoz képest, amit azokra áraszt, akik válaszolnak az Ő szeretetére.

Hogyan? Ez az áldás úgy szaporodik, mint az özvegy olaja, vagy mint a Jézus által megáldott hal és kenyér. Minél többet adsz, annál több lesz neked.

Ha ma az Ő áldására vársz; Kelj fel és oszd szét, amit kaptál!