szerda, november 11, 2009

A gyermek kérése

„Avagy ki az az ember közületek, a ki, ha az ő fia kenyeret kér tőle, követ ád néki? És ha halat kér, vajon kígyót ád-e néki?
(Máté evangéliuma 7. fejezet 9-10. vers)
A pszichológia szerint személyiségünk kialakulásának legmeghatározóbb időszaka a gyermekkor. Bizonyára ez nem újdonság, hiszen a nevelésről, a szülői szerepekről, akár könyvek, akár előadások útján már mindannyian szereztünk információt.

Őszintén bevallom, számomra minden olvasmány és elméleti ismeret eltörpül amellett, amikor beszélgetések során tapasztalom, milyen befolyással bír emberek életében, hogy hol születtek, milyen családban nőttek fel, milyen apa és anya tanítgatta őket. És mindez mennyire mélyen meghatározza az Istenről alkotott képüket.

Néhány éve egy keresztségi órán a Szentháromságról, ezen belül is az Atyáról beszélgettem egy 45 év körüli férfivel. Próbáltam a Szentírásból minél több példán (Ábrahám-Izsák, Dávid-Absolom, Tékozló Fiú) keresztül bemutatni, milyen szoros kapcsolat van az igazi Atya és közöttünk.

Ahogy így beszéltem, egyszer csak ez a férfi elkezdett sírni, mint egy gyerek. Csak néztem szótlanul és magamban gondolkodtam, mivel bánthattam meg. Végül kibökte, hogy árvaként nőtt fel, hol ilyen, hol olyan családnál; inkább cselédként, mint fiúként; sokszor verték, ha játszani akart, mint más gyermek; és mindig éreztették, hogy ő csak egy megtűrt valaki.

Ekkor döbbentem rá milyen nehéz elmagyarázni egy ’családtalan’ embernek, az isteni szeretetet, mely értünk „egyszülött Fiát adta…” (Jn.3:16)

Ám bármennyire szerető földi szülők vesznek is körül, a mennyei Atyához való bizalmat Jézus fent idézett szavai szerint is mindenkinek magának kell megtapasztalni és viszonozni.

Mert valóban igaz, sokszor még így is előbb keressük emberek segítségét, s csak miután mindenütt kudarcot vallunk, fordulunk a 'Mi Atyánk' felé.

Mint az a történetbeli fiatal fiú, aki minden erejét megfeszítve próbált fölemelni egy sziklát, ami túl nagy volt az erejéhez képest.

Kidüllesztette a mellét, amint számos módszerrel kísérletezett, de minden erőfeszítése ellenére sem mozdult meg a szikla. Arra ment az édesapja, és miután figyelte egy darabig fia erőlködését, megkérdezte tőle, hogy mi a baj. A fiú ezt mondta: “Mindent megpróbáltam, de a szikla nem mozdul.”

Az apa ezt felelte: “Tényleg mindent megpróbáltál már, ami csak lehetséges?” A fiú elkeseredetten és kimerülten nézett édesapja arcára, és azt mormogta, hogy “Igen”. Az édesapa kedvesen lehajolt és ezt mondta: “Nem, fiam, még nem próbáltál meg mindent. Még nem kérted a segítségemet.”

Mielőtt elkezdenéd napi ’szikla rögeidet’ tovább görgetni, hallgasd mit mond Jézus:

Gyermekem!
Nem kell egyedül vinned életed terheit!
Itt vagyok!
Kérd és segítek!