szombat, november 30, 2013

A rest és a serény


„Vágyakozik a lusta lelke, de hiába,
a szorgalmas lelke pedig bővelkedik.”
(Példabeszédek 13:4)

Vágyai, igényei mindenkinek vannak, szeretjük a jobbat, a szebbet mindenből. De ahogyan a népi bölcsesség is tartja: „senkinek sem repül a sült galamb a szájába”, mert bizony az eredményekért, a gyümölcsért meg kell dogozni, ami sokszor kemény, fáradságos munkát igényel. Ahogyan szép magyar költőnk, Váci Mihály is megfogalmazta: „Nem elég a jóra vágyni, a jót akarni kell! És nem elég akarni, de tenni, tenni kell: a jószándék kevés!” (Váci Mihály, Még nem elég)
Alapigénkből megérthetjük, hogy az előrehaladás, a gyarapodás, a fejlődés a tevékeny élet gyümölcse. A tétlenség, a lustaság nem teremhet gyümölcsöt. Ma sokan szeretnének egyről a kettőre jutni effektív munkavégzés nélkül. Sokan nem értik, hogy a világ rendje, - amit maga Isten alkotott meg - nem ezen a módon működik. Isten úgy tervezte, hogy tényleges munkavégzés eredményeképpen juthatunk előbbre.
Már a Biblia első lapjain arról értesülünk, hogy Isten szándéka ez volt: az ember munkából éljen! A munka nem büntetés, nem a bűn következménye, hanem áldás! Már a bűneset előtt, az Éden kertjében is munkából élt az ember: „És fogta az Úristen az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze” (1Mózes 2:15). A bűneset után is megmaradt a munka: „Kiküldé őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett vala” (1Mózes 3:23). Jóllehet a Szentírás sem titkolja, hogy a bűn miatt a munkavégzés fáradságosabbá vált, de ma is ugyanolyan szükséges, mint régen, az édeni állapotban: „Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban… Orcád verítékével egyed a te kenyeredet” (1Mózes 3:17,19).
Pál apostol igen szép életpéldával állt elő a szorgalom tekintetében, amikor ezt írta önmagáról: „Mi nem tétlenkedtünk közöttetek, nem éltünk senkinél ingyen kenyéren, hanem fáradsággal és vesződséggel dolgoztunk éjjel és nappal, nehogy valakit is megterheljünk közületek” (2Thessalonika 3:7-8).
Megérthetjük, hogy Isten terve szerint az ember munkából él, sőt a munkájából meg is kell tudjon élni, mert az Úr megáldja az ember szorgalmát és tevékenységét. Isten csak a szorgalmat tudja megáldani és megsokszorozni, a lustaságot, a tétlenséget nem! A Szentírás keményen ítéletet mond a lustákra: „Ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék” (2Thessalonika 3:10).
Alapigénk egy ígéretet is tartalmaz, mégpedig azt, hogy aki dolgozni akar, az talál magának munkát, olyat, amiből meg tud élni. Aki szorgalmas és serény az gyarapodni fog, ez egy biztos ígéret.
Ezzel szemben a lusta ember sorsa a szegénység. Már bölcs Salamon megállapította ezt a törvényszerűséget háromezer évvel ezelőtt: „Meddig fekszel, te rest, mikor hagyod abba az alvást? Még egy kis alvás, egy kis szunnyadás, összetett kézzel fekvés: így tör rád a szegénység, mint útonálló, és a szűkölködés, mint egy fegyveres ember” (Példabeszédek 6:9-11).
Salamon azt is elmondja, hogyan változtathatjuk meg ezt a szomorú sorsot: „Eredj a hangyához, te rest, figyeld, hogy mit tesz, és okulj! Bár nincs vezére, elöljárója vagy uralkodója, mégis biztosítja a kenyerét nyáron, begyűjti eledelét aratáskor” (Példabeszédek 6:6-8). A szorgalom és a kitartás már önmagában is igazi kincs „Drága kincse az embernek a szorgalom” (Példabeszédek 12:26).
„A különbség a sikertelen és a sikeres ember között nem feltétlenül a tehetség, hanem a kitartás.” (Adam Jackson)
Légy szorgalmas, igyekvő és kitartó. Isten megáldja törekvésedet és bővelkedni fogsz! Ha nincs szorgalmad, kért az Urat, Ő megadja neked gazdagon.

péntek, november 29, 2013

Állj ki mellette!


„Űzd el a csúfolódót, és elmegy vele a viszály is, megszűnik a veszekedés és a gyalázkodás!” 

Példabeszédek könyve 22:10.

Megfigyeltem, ha egy csoportban vagy közösségben van egy nagy-hangú személy, aki ha kell, ha nem – hangoztatja véleményét bárkiről vagy bármiről, a csoport tagjai felzárkóznak mögé. Még akkor is, ha pár perccel előbb teljesen más volt a véleményük. Egy erőteljes személy képes akár egy nagy csoport embert is befolyása alatt tartani – csupán határozott kiállásával, erős hangjával, meggyőző szavaival.
Aztán amikor hazamész, vered a fejed a falba – hogy lehettél ennyire gyáva, hogy olyasmi mellett bólogattál, amivel nem is értesz egyet?
Bizony, nehéz az árral szemben úszni.
De tégy egyszer próbát!
Valaki nagy hangon ócsárol valakit. Mindenféle igaz, félig igaz és teljesen valótlan dolgot állít róla. Te is ismered ezt a személyt. Próbáld az agyadban összeszedni ennek az illetőnek a pozitív tulajdonságait – és állj ki mellette. Kezdd úgy a mondatot: „Sok igazság van abban, amit most hallottunk, de ritkán lehet ilyen kedves, adakozó, jó modorú, szerény, barátságos… személlyel találkozni, mint ő.” Persze, csak olyanokat állíts, ami igaz!
Figyeld meg, hogy a csoport kettéválik. Sokan fognak a Te oldaladra állni – és a csúfolódó, a rosszindulatú rágalmazó szedi a sátorfáját.
Próbáld ki.
Én már többször megtettem.
Szinte mindig bejött.

csütörtök, november 28, 2013

Isteni hagyomány, isteni újítás


„Ezért így szól az ÚR, Izráel Istene: Bár határozottan megmondtam, hogy a te házad népe, a te családod fog örökké színem előtt járni, most mégis így szól az ÚR: Nem így lesz! Mert akik engem dicsőítenek, azoknak dicsőséget szerzek, de akik engem megvetnek, gyalázatra jutnak.”
1Sám 2:30

Egy hitközség új lelkésze meglepődve figyelte, hogy amikor valaki fölmegy a szószékre, közben mélyen meghajtja magát – mit több, erre a tagok őt is kötelezni akarták. Tudakozódni kezdett hát a furcsa szokás oka felöl, de mindenkitől csak a következő patetikus választ kapta:
– A szószék Isten jelenlétének színhelye. Ha közeledsz felé, a tisztelet jeleként meg kell hajtanod magad.
A lelkészt csak nem hagyta nyugodni a válasz, mígnem a közösség legidősebb tagjától – aki már közeledett a 100-hoz – is megkérdezte.
– Tudod fiam – válaszolta kissé rekedtes hangján az idős bácsi –, mikor ez a templom épült, a harangot még nem az elektromos áram indította. Akkoriban hosszú vaskos kötél lógott le a harangtoronyból, éppen a szószékre vezető lépcső fölött. Ha valaki föl akart jutni a szószékre, annak bizony meg kellett hajtania magát.
Sámuel könyvének első fejezeteiben is valami hasonló dolgot látunk. Isten a silói szentélyében kijelölte Lévi törzséből Éli házát, hogy végezzék az istentiszteleti szolgálatot. (A héber „örökké színem előtt járni” kifejezés annyit jelent, hogy „sokáig szolgálni”. Az i.e. 11. században az „örök” szó alatt még nem a matematikai „végtelen idő” fogalmát értették.) A döntés a maga idejében valószínűleg bölcs volt és jó, csakhogy azóta megváltoztak a viszonyok. Éli fiai – visszaélve az Isten által rájuk ruházott társadalmi tekintéllyel – tisztességtelen „hálapénzt” követeltek maguknak és elcsavarták a fiatal lányok fejét. Így hát „megutálták az emberek az ÚRnak szóló áldozatot” (2:17), de változtatni nem mertek. Isten helyezte Éli fiait a hivatalukba – mondogatták –, ez már amúgy is régi hagyomány, nem szabad megváltoztatni. Istent azonban nem kötik a tradíciók. Ha változnak a körülmények, ő minden gond nélkül alkalmazkodik hozzájuk.

        Sajnos mi emberek nagyon sokszor vagyunk úgy, hogy inkább engedelmeskedünk a hagyományoknak, mint Isten akaratának. Jeromos a 4. században lefordította a Bibliát latinra, hogy a legegyszerűbb római ember is megérthesse azt. Évszázadokkal később még mindig latinul olvasták a Bibliát, pedig már senki sem beszélte a nyelvet. Luther az 1520-as 30-as években lefordította a Bibliát az akkor használt német köznyelvre, hogy az utca embere is értse Isten üzenetét. Ma még mindig ragaszkodnak hozzá Németországban, holott a majd 500 éves kifejezéseket alig érti már valaki. Vajon nem ugyan így vagyunk az 1590-ben lefordított Károli Bibliával? Vajon nem ugyan így vagyunk a megcsontosodott istentiszteleti liturgiáinkkal? Vajon – és ez a legveszedelmesebb – nem ugyan így vagyunk a rutinná vált hitéletünkkel? Sok jó dolgot kaptunk a múltban Istentől, és hálásak is lehetünk érte, de ne elégedjünk meg a múlt tapasztalataival. Isten minden évben, minden héten, sőt minden nap valami újat készített számunkra. Legyünk készen elengedni a régit, hogy elfogadhassuk a mai ajándékát!

szerda, november 27, 2013

Te meddig bírod?

„Ő pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, a mely Istennek szájából származik.”
(Máté evangéliuma 4. fejezet 4. vers)

Egy ember a körülményektől függően átlagosan 4-6 hétig bírja élelem nélkül. A hosszú böjt következtében leeshet a vércukorszint, melynek folyományaként fejfájás, szédelgés, koncentrálóképesség romlása, zavartság, görcsök és kóma is felléphet.

Ha valaki nem alszik eleget, csökken a teljesítőképessége, ingerültté válik. Négy nap múlva már hallucinálni kezd, majd tíz nap után olyan súlyos egészségkárosodást szenved, melynek vége halál.

Víz nélkül maximum 3-4 napig bírja az ember. Bár már enyhébb folyadékhiányos állapotban is fejfájás, gyengeség, zavartság jelentkezik. Súlyos kiszáradás esetén pedig szintén várható, hogy a létfontosságú szervek felmondják a szolgálatot és bekövetkezik a halál.

Egy ember - a búvárokat leszámítva - átlagosan fél- másfél percig bírja levegő nélkül. Ezután ájulás következik, majd az agy négy és fél percen túl visszafordíthatatlan módon sérül, végül öt perc múlva beáll az agyhalál.

S mi a helyzet a mentális dolgokat illetően?

Mivel társas lények vagyunk, mit gondolsz, meddig bírnád egy luxuslakásban egyedül, hermetikusan elszeparálva a külvilágtól (se mobil, se pc, se wifi!) és megfosztva minden társas kapcsolattól (sem ember sem állat, sem növény)? 

S ennél egy súlyosabb kérdés:

Mondd: Meddig bírod Isten nélkül?

„Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk.” (Apcsel.17:28)

kedd, november 26, 2013

Ébresztő



 ’A jó ember az ő szívének jó kincseiből hozza elő a jókat; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincseiből hozza elő a gonoszokat.”   

Máté evangéliuma 12:35 




Csodálatosan szép napot kívánok minden olvasónak!
Milyen gondolatokkal ébredtél fel ma reggel?

Azt mondod, mérges vagy, mert korán reggel felébresztett az ébresztőóra.
Azt mondod, mérges vagy az időjárás miatt, bárcsak nyár lenne örökké.
Azt mondod mérges vagy a férjedre, mert tegnap este az ágy mellett hagyta a koszos zokniját.

Hadd mondjak valamit …

Olyan jó, hogy ma reggel is felébredtél.
Olyan jó, hogy nem a Fülöp-szigeten élsz és nem élted át a tájfun borzalmát
Olyan jó, hogy van férjed és boldog családban élhetsz

A gondolkodásunk megváltozásának mindig belülről kell elkezdődnie. A változás mindig a szívből indul ki, ha hagyjuk, hogy Isten munkálkodjon benne. A döntést mi hozzuk meg, Isten pedig véghezviszi a változást.
Olyan jó lenne, ha el tudnád mondani:

„Istenem, időnként ott vannak ezek a keserű gondolatok bennem, adj erőt, hogy meg tudjak változni. Nehezen megy, ma is minden bajom van, nincs kedvem semmihez, de ezt a helyzetet átadom neked.
Te vagy az egyetlen, aki nyugalmat, megelégedettséget tudsz adni. „

Most nyisd ki a szemed és határozd el, hogy új életet kezdesz. A szépet és a jót észreveszed magad körül. Ne légy dühös semmiért, ne hagyd a mérget a véredbe kerülni.

Remélem segítettem felébredni :-) 


hétfő, november 25, 2013

A nagy találkozás






Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram, az Úr letörli a könnyet minden arcról. Leveszi népéről a gyalázatot az egész földön. - Ezt ígérte az Úr.” Ézsaiás könyve 25:8



Nem könnyű szembenézni a halállal, különösen, ha valaki hozzánk közeli hal meg. Talán a legnehezebben érthető dolog a földön, hogy valaki meghal és egyszerűen megszűnik létezni. A tehetetlenség érzése, ami ilyenkor úrrá lesz rajtunk semmihez sem hasonlítható. Miért kell elvesztenünk szerettünket? Olyan kegyetlen a halál! Valaki, akit szeretünk, aki oly sokat jelent nekünk egyszerűen eltűnik az életünkből. Olyan ez, mintha egy családi képet néznénk, amelyen lassan elhalványulnak és idővel eltűnnek a családtagok. Magunkra maradunk, s végül a mi képünk is elhalványul.

Ha nekünk, felnőtteknek nehéz megérteni, mi is a halál, mennyivel inkább nehéz a gyerekeknek. Kisfiunk a „Miértek” korszakát éli. Lépten-nyomon kérdez, mindent tudni akar. Nemrég meghalt egyik dédnagymamája (nagymamám). Azóta folyton mondogatja: „Matild mama sajnos meghalt. Már nem él.” És hogy megértse, mi is történt vele, tovább kérdez: „Miért halt meg?”, „Most hol van?”, „Mikor találkozunk vele?”. Kérdéseit gyakran megismétli, így újból és újból elmondjuk neki, hogy bár Matild mama meghalt és most pihen a sírban a temető kertben, egy napon találkozni fogunk vele. Mert amikor eljön Jézus a felhőkön, a sírok megnyílnak és újból találkozhatunk szeretteinkkel. Ezt el is raktározta kis elméjében, míg egy reggel férjem két nagypapájáról mesélt nekünk. Kisfiunkra nézve ezt mondta szomorúan: „Sajnos te nem ismerhetted őket!”. Legnagyobb meglepetésünkre kisfiunk ragyogó arccal, kitörő lelkesedéssel szólalt meg és a következőket mondta: „De Apuci! Amikor Jézus eljön értünk a felhő szekérrel, kinyílnak majd a sírok és találkozni fogok velük.” Micsoda lelkesedés! Nem fért kétség szavaihoz.

És valóban így lesz! Erről szól a mai ige. Isten véget vet a halálnak, lehajol hozzánk, s saját kezével örökre letörli szemeinkről a könnyeket. Akkor majd az elhalványult családi fényképeken újból megjelennek szeretteink, s örökre együtt leszünk, mert ezt ígérte az Úr!

vasárnap, november 24, 2013

Kártyavár

„Rájöttem, hogy mindaz, amit Isten tesz, örökké megmarad; nincs ahhoz hozzátenni való, és nincs belőle elvenni való. Azért rendezte Isten így, hogy féljék őt. Ami volt, régóta megvan, és ami lesz, már régen megvolt; és az Isten előkeríti azt, ami tovatűnt.”
Prédikátor könyve 3:14-15

Kemény volt az elmúlt hét, vágyak, álmok dőltek össze benned, mint egy kártyavár, jelenleg pedig csak ülsz a romok felett, szemed a távolba mered, és fogalmad sincs, hogyan tovább. Vagy kértél valamit Tőle, a válasz pedig a fullasztó hallgatás volt, és nem érted a miérteket. Kérdések gyötörnek, és nem találod a megoldást. Talán úgy érzed, mindenki teszi, amit tenni akar, nem számít sem Isten sem a másik, mindenki a maga ura, és az önzésnek, kizsákmányolásnak, gonoszságnak nincsen határa. 

Legyél bármelyik névtelen a felsoroltak közül, lásd meg, ma reggel neked szólnak ezek az igék! Rajtuk keresztül Isten üzen: Ő uralkodik. Még mindig. Akkor is, ha úgy látszik, minden a feje tetejére állt, mindenki teheti, amit a saját akarata diktál, Ő kezében tartja az eseményeket. Ebben a világban minden percről percre változik, de Ő örök, és amit tesz, az is megáll az idők végéig. Ő lehet életed biztos alapja, bátran kapaszkodhatsz belé.

Nem számít, hogy léted útvesztője most éppen felfelé, vagy lefelé visz, Isten gondot visel, még akkor is, ha nehéz ezt meglátnod. Ő veled küzdi végig a nehézségeket, és veled örül a vidám napokban. Rábízhatod a kérdéseidet, összeomlott kártyaváraidat, mert Ő majd előkeríti azt is, ami egyszer már tovatűnt. Előtte nincs lehetetlen, és ha a dolgok nem is úgy alakulnak, ahogy te szeretnéd, a gondviselése biztos, és a történt végén összeáll benned is a tökéletes kép. 

Hát emeld fel fejed, és nézz szembe bátran azzal, ami a következő héten vár rád! Isten kezében tartja az eseményeket. Kapaszkodj Belé, az Ő uralmába, gondviselésébe, és merd rábízni életed vezetését!