Isten békessége

„Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.”

Pál levele a filippiekhez 4:6-7

„Isten békessége, mely minden értelmet meghalad”… Sokat töprengtem azon, hogyan is lehetne megragadni, mi ez? Hogy ne csak egy pátoszos mondatrész legyen, hanem kézzelfogható, hús-vér, valós béke ebben a forrongó világban. Aztán elkezdtem Jézus életének evangéliumi történeteit magam elé idézni, a fogalom pedig egyre jobban testet öltött.

Mert Isten békessége ott volt, amikor Krisztus negyven nap böjtölés után kimondta, hogy „Nemcsak kenyérrel él az ember”. Béke, amikor nyugodtan írt a porba, miközben körülötte kövezésért kiáltottak a farizeusok. Amikor azt mondta a rettegő tizenkettőnek: „én vagyok, ne féljetek!” és lecsendesítette a tajtékzó tengert.

Isten békessége rendet teremtett a megszentségtelenített, latrok barlangjává tett templomban, és nem volt rest kiűzni az oda nem valókat.

Béke, amivel Jézus visszatért a megdicsőülés hegyéről, és folytatta útját a keresztig. Béke, ami nem szégyellt könnyekre fakadni a halott barát sírjánál, mielőtt visszaadta volna az életét. Amivel megmosta az áruló lábát, és megtörte érte is a kenyeret.

Béke, amiért küzdött a Gecsemánéban vért verejtékezve, és békét nyerve nem adta fel. Ami miatt tudott szótlan maradni a szenzációra éhes Heródes előtt, ugyanakkor megkérdezte a főpap szolgáját, hogy „miért ütsz engem?” Isten békessége, amikor megbocsátott a latornak, és amikor kimondta: „Elvégeztetett!”

Erre a békére éhezem, erre vár a világ. És Isten ezt kínálja ma neked!