Isten ígéretei


„Ezek által drága és hatalmas ígéreteket kaptunk, hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek, és megmeneküljetek attól a pusztulástól, amelyet a kívánság okoz a világban.”


Eljött a nagy nap! Szívedet már napokkal, sőt hetekkel ezelőtt ünneplőbe öltöztetted. Tudtad, hogy már csak percek, pillanatok kérdése és találkozol vele. Vele, akit szeretsz, akit vársz, aki nagyon sokat jelent számodra.  Vársz és vársz és még mindig vársz. Eltelnek az órák és ő nem jön.


Nehéz feladat előtt állsz. A legjobb barátod megígérte, hogy támogatni fog és vannak ötletei, amiket kidolgozva sikerre viheted a kihívást, amit az élet sodort eléd. Ő már nagyon sikeres, jó a megoldó képessége, sok mindent tapasztalt már, bízol benne.  Azonban ő valamiért nem érzi ezt olyan fontosnak és elfelejtkezik arról, hogy ígéretet tett neked.


Annyi fajta ígéret létezik. Ilyen például a házassági ígéret, a barátok közti ígéret, a testvéri ígéret, a szülő-gyermek kapcsolatban lévő ígéret. Az ígéretek nehéz dolgok és bár nem fizikálisan, de lelkileg igenis nagy súllyal bír egy-egy. Az ígéret hitelessége abban áll, hogy kitette azt és milyen a kapcsolatunk vele. Természetesen nem fogunk kételkedni egy számunkra kedves ember ígéretében, míg egy idegen, alig-alig ismert ember ígéretében már nem biztos, hogy 100 %-ig biztosak vagyunk.  


De mi a helyzet egy olyan személy ígéretével, akit bár még nem láttunk, de nagyon úgy fest, hogy az ígéretei kivétel nélkül mind teljesültek és teljesítette?


Az ígéreteket általában az ígérő eddigi szavaival és tetteivel mérjük le. Sajnos sokan kapnak ily’ módon rossz tapasztalatokat és emiatt veszíti el olyan sok ember a bizalmát és zárkózik be.

A fenti bibliavers viszont egy olyan ígéretre hívja fel a figyelmünket, amelyet nem ember  adott, hanem maga Isten. Vizsgáljuk meg ezt az ígéretet kicsit közelebbről.


Az első és legfontosabb, hogy az ígérő maga Isten, a címzett pedig mi emberek vagyunk. Ő az az Isten, aki szivárványt helyezett az égre, emlékeztetőül, hogy szövetséget kötött az emberrel.  No de nem azért, mert Ő feledékeny lenne, hanem nekünk, embereknek, hogy amikor nagy eső után felnézünk az égre és megpillantjuk ezt a csodás égi jelenséget, akkor emlékezzünk arra, hogy Isten ott, Noénak és az emberiségnek ígéretet tett, amit azzal támasztott alá, hogy szivárványt helyezett az égre, jelezve ezzel azt, hogy nem fogja soha letagadni a szövetségét és ígéretét, amit nekünk  tett.  Egy nagyon csodálatos dolgot kaptunk Istentől, az pedig nem más, mint maga Isten Fia, Jézus Krisztus. 
 Amikor Jézustól tanulunk és szemléljük Őt a történeteken keresztül vagy a csodái által, megtudhatunk Róla épp annyi mindent, ami elegendő ahhoz, hogy bizalmat ébresszen bennünk. De, ahhoz, hogy ez valóban meg is valósuljon időt kell Jézussal tölteni. Egy kapcsolat sem tud elmélyülni vagy szorosabbá válni megfelelő együtt töltött idő nélkül!


A második fontos része a bibliaversnek, hogy Isten kegyelme által részesülhetünk mindazokban az ígéretekben, amelyeket Ő tett nekünk.  Mi természetünknél fogva bűnösök vagyunk, de Isten minden olyan dolgot kipótol kegyelemből, amivel mi hiányosan rendelkezünk – és szorosan kapcsolódva az előbbihez – mindezt akkor tudja megtenni, ha engedjük, hogy Isten munkálkodjunk bennünk.


A harmadik fontos dolog pedig, amit érdemes kiemelni, hogy amint megtapasztaljuk, hogy amit Isten ígér, azt valóban meg is tartja, egyekké válunk Vele, hiszen az isteni természet részeseivé válni egyet jelent azzal, hogy Istennel egyek leszünk. Azonban nem szabad ezt összetéveszteni azzal a gondolattal, hogy esetleg olyanokká válhatnánk, mint Isten. Az, hogy egyek vagyunk Istennel, megegyezik Jézusnak azzal a óhajával, amely így hangzik:    "ahogy te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek.” (János evangéliuma 17:21) Jézus főpapi imájában többször is hangsúlyozta ezt az óhaját Isten felé.  Eggyé válni Krisztussal és az Atyával a legnagyobb ajándék, amit ezen a földön kaphatunk mi, emberek.


Hogyan is jöhet ez létre?  Elengedhetetlen a személyes, élő kapcsolat Istennel, mint amilyet az Atya tartott fönt a Fiúval és a Fiú az Atyával. Az egység, az ígéretek beteljesítése egyetlen dolgot igényel csak: a személyes kapcsolatot Istennel. Ő nem fog cserben hagyni, több ezer év tapasztalat bizonyítja ezt!


Áldott napot kívánok!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia