Elhívottak... és szentek is?
Akinek a környezetében vannak gyermekek, az tudja, hogy az
engedelmesség nem minden gyermek erénye. Egy ideje sokan követik azt a
„nevelési elvet”, hogy hagyjuk a gyermeket kibontakozni, ne korlátozzuk az
akaratát, mert ezzel érzelmi, lelki sérüléseket okozunk nekik. Ez sokkal inkább
a nevelés elhanyagolása, mint elv. Megfelelő eszközökkel, a gyermek érdekében,
hozzá kell őket szoktatni ahhoz, hogy bizonyos dolgokban engedelmeskedjenek, és
ne mindig tegyék meg azt, amit akarnak, mert ha hagyjuk őket, sokszor
helytelen, vagy akár veszélyes dolgokat fognak tenni.
Péter apostol a hívőket a gyermekekhez hasonlítja, és arra
biztatja őket, hogy ne a régi, megtérésük előtti gondolkodásmódjuknak és
vágyaiknak, hanem inkább annak engedelmeskedjenek, aki elhívta őket, vagyis,
legyenek szentek egész magatartásukban. Azok, akik törekszenek Krisztust
követni, tudják, hogy az engedelmesség nem egyszerű dolog. Nem jön magától.
Nevelni kell erre – felnőttként most már – magunkat.
Péter két dolgot nevez meg, mint ami segít nekünk abban,
hogy engedelmesek legyünk. Az első az ajándék, amit kapni fogunk, amikor
Megváltónk visszatér, de már most teljes bizonyossággal hihetjük, hogy a miénk:
a kegyelem. A másik pedig az, ha arra gondolunk, hogy ki hívott el minket. Mert
kiváltság egy olyan példaképet követni, egy olyan valakihez tartozni, mint
Krisztus. Ha arra gondolunk, hogy milyen volt ő emberként, amikor köztünk élt, biztos
vagyok benne, hogy minket is büszkeséggel töltött volna el, ha akkor a tanítványai
közé hívott volna.
Isten ajándéka mutatja azt, hogy mennyire szeret, elhívása
pedig azt, hogy mennyire értékel minket, és bízik bennünk. Szeretet, értékelés,
bizalom. Ezek a gyermeknevelés legjobb eszközei. Ezek Isten nevelési eszközei
is, melyek könnyebbé teszik számunkra az engedelmességet. Ha úgy gondolunk
Krisztusra, ahogy Péter ír róla fenti mondataiban, sokkal könnyebb úgy élni,
ahogy ő kéri, ugye?
