És akkor veled lesz az Isten!



"Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!"
(Filippi 4:8)
Panaszkodtak az emberek egymás között: 

- Elhagyott az Isten! - kiáltozta a hazug. Aztán ment tovább, saját maga által teremtett, félelmet szülő, tévelygést hozó világában. Hazugság-erdejének ágai eltakarták előle a régi utat. 

- Nincs velem az Úr! - mondta a becstelen. Nem látta be, csak érezte, hogy árulásai, önzése és ügyeskedései teremtik szíve közepében az űrt. 

- Nem szeretett engem soha. - kesergett a törvényszegő. Bár büszke volt szabadságára, döntései nem töltötték el boldogsággal, mert nem értette miért marad mégis rab unos-untalan. 

- Hol van most Ő? - kérdezte valaki és térdig gázolt a mocsokban. Minden szennyet felemelt, magasba tartott. A rejtett dolgokat akarta látni, az emberek sötét oldalát leleplezni, azokon csámcsogott. Talált is mindig valamit, amin elrágódhatott. Csak egyvalamit nem talált meg soha: az esendőségen túli tisztaságot. A megbocsátás erejét, az elengedés szépségét. 

- Engem sohasem kedvelt, de más sem. - jelentette ki az undok sértett önérzettel. Mivel sok igazságot ismert, azokat bátran fordította másokkal szemben, mert jól tudta csűrni-csavarni a szavakat. Káröröm csillogott a szemében, ha célzásai betaláltak. Már szinte boldogságot érzett, ha vélt vetélytársa szemében megcsillant a könny. De győzelmei nem hoztak dicsőséget, csak magányt, és további elutasításokat. 

- A csillogáson kívül mást nem látok. - panaszkodott a hírhedt. Mindig is vonzotta a fény, a ragyogás. Azt kereste mindenhol, amiben kitűnhetett, amiben más lehetett. Egyedi akart lenni, különb másoknál és tehetsége eszköz volt ehhez. Célja nem tartotta távol a kétes dolgoktól. Mindegy volt, csak önmaga lehessen, nem látta saját szívében a rosszat. Vagy ha látta is, azt is jónak gondolta. 

- Nincs itt más rajtam kívül, csak mocsok! - sziszegte a közönséges. Kihúzta magát, mert azt hitte az őszinteség elég, mindegy, hogy mondja ki azt. A legfontosabb a valóság, ami igaz, bármilyen vulgáris is az. Sőt annál jobb, mert kifejezőbb. Mindenki így beszél már, humorista, komikus, színész, politikus, vagyis minden nagy ember. Ez a mai világ nyelve, tetszik vagy nem, mégis így van. Tessék elfogadni! Észre sem vette, hogy minden, amit kimondott rá is ráragadt... 

Az Isten szomorúan nézte őket. Ott volt Ő mindig. Egy részvétteljes karnyújtásra, egy őszinte sóhajtásra, egy alázatos kérésre, egy belátó, bocsánatot kérő szívre. Csak egy lépésre... 

"Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene!" (9. vers!)


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia