Nézz fel a szabadítóra!
Habakuk könyve 3.
fejezete Isten ítéletre való eljöveteléről szól. Megrendítő
és félelmetes képeket ír le a próféta (vö. 5. vers), annyira,
hogy miközben szemléli, maga is így szól: „...megrendült a
belsőm, e szóra megremegtek ajkaim. Korhadás hatolt csontjaimba,
megremegtek lépteim. Vajha én nyugton lehetnék a szorongatás
napján, mely eljön a minket sanyargató népre! Mert nem virágzik
majd akkor a fügefa, és nem fakad rügy a szőlőkben; elpusztul az
olajfa termése, s a szántóföldek nem hoznak élelmet; kivész az
akolból a juh, és nem lesz marha a jászoloknál.” (Hab. 3.16-17
– Káldi-Neovulgáta fordítás)
Nem szeretne abba a csoportba tartozni, amellyel szemben az isteni harag megnyilvánul. Könyvét azonban mégsem a félelem és kétségbeesés szavaival zárja. Isten ítélete, amely félelmetes és rettenetes azokkal szemben, akik gyermekeit bántják, szabadulást hoz az övéi számára. Élő reménységgel szólal meg a próféta: „én azonban örvendezem az Úrban, és vigadozom szabadító Istenemben.”(3.18)
Nem szeretne abba a csoportba tartozni, amellyel szemben az isteni harag megnyilvánul. Könyvét azonban mégsem a félelem és kétségbeesés szavaival zárja. Isten ítélete, amely félelmetes és rettenetes azokkal szemben, akik gyermekeit bántják, szabadulást hoz az övéi számára. Élő reménységgel szólal meg a próféta: „én azonban örvendezem az Úrban, és vigadozom szabadító Istenemben.”(3.18)
Miközben világunk
állapota joggal kelt félelmet bennünk, tudnak-e Isten Igéje,
ígéretei élő reménységet munkálni a szívünkben? Látjuk-e
hitben Krisztus szabadító eljövetelét, ígéreteinek végső
beteljesedését? Átadtuk-e szívünket, életünket neki?
Felemeltük-e tekintetünket, hogy meglássuk szabadítását?
Legyen áldott a napod!
