Isten vezetése

Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását.

Elterveztem a napomat. Reggel időben elindulok, és ha minden jól megy, pont odaérek mindenhova. Erőltetett menet lesz, de megoldjuk. Az első akadály akkor jött, amikor a célhoz közelítve baleset miatt teljesen leállt a forgalom az autópályán. Aztán útjavítás. Parkolóhelyet se volt könnyű találni. Mikor az első állomásomhoz megérkeztem, már a másodiknál kellett volna lennem… Sic transit gloria mundi, és így megy füstbe az én tervem is a napra vonatkozóan. Nyilván mérgelődés és újrakalkulálás következik ilyenkor, amire senki nem vágyik.

Az ember eltervezi a napját, a hetét, az évét, az életét, de valamiért mégsem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy azt ő először szerette volna. Valamiért nem azt kapja, amit akart… Közbejön a dugó, a krízis, a költözés, betegség, munkahely váltás, vagy bármi egyéb, de a legkevesebb esetben megy minden úgy, ahogy elterveztük. Alapesetben ez aggodalomra adna okot, de ismerve a mai ige bölcsességét, lehet, hogy ez így jobb is.

Mózes és az izraeliták negyven éven keresztül vándoroltak a pusztában — gyakorlatilag feleslegesen. A Vörös-tengernél még úgy tudták, negyven nap bőven elég lesz az útra, Mózes is ezt mondta, a GPS is ezt mutatta, Isten mégis úgy döntött, jobb lesz, ha az utat kerülővel teszik meg.
Dávid pásztornak készült, de Isten úgy döntött, jobb lesz, ha király lesz belőle.
Saul Damaszkuszba készült, hogy keresztények százait zárja börtönbe, vagy végeztesse ki vallási túlfűtöttségében, de Isten úgy döntött, jobb lesz, ha új üzenettel fordul vissza.
Izrael Isten népének készült, de Isten úgy döntött, jobb lesz, ha téged és engem is elfogad gyermekének.

Az ember tervez, de Isten irányítja járását. Vagy ahogy a magyar közmondás mondja: Ember tervez, Isten végez. És milyen jó ez így! Te nem tudod, hogy hol kell változtatni a terveken, de Isten igen. Ő tudja, hogy mi és hogyan lesz jobb, mint ahogy te elgondoltad! Ő tudja, hol kell gyorsítani és hol megfordulni. Mi bekötött szemmel haladunk az életünkben, de Isten látja az egészet — és tudja azt is, hogy neked mi lesz a legjobb hosszú távon!


Biztos vagyok benne, hogy te mára nagyszerű dolgokat terveztél. Emberekkel fogsz találkozni, és lehetőségek milliárdjai állnak előtted: mit mondj, mit kérdezz, hogyan válaszolj? De bárhogy is tervezted el a napodat, imádkozz Istenhez, hogy a fenti bölcsesség rád is igaz legyen ma: minden alakuljon úgy, ahogy Isten a legjobbnak látja! 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet