Szabadító Úr

Az Úrtól jön a szabadítás. Legyen áldásod népeden!

Mit teszel szorult helyzetben, amikor bajba kerültél, vagy amikor veszélyben vagy? Kihez fordulsz segítségért?

Vannak olyanok, akik elvből senkihez. Megszokták, hogy magukban bízzanak, hogy maguk akarják megoldani problémáikat. Az így gondolkodók közül sokan úgy vélik, hogy segítséget kívülről várni, és főleg kérni másoktól a gyengeség jele. Bíznak az erejükben, a képességeikben, a tudásukban, az ügyességükben, a pénzükben. Akik közülük a kapcsolataikban is bíznak, ők már nyitottak arra, hogy elfogadjanak külső segítséget, még ha általában ragaszkodnak is ahhoz, hogy „ne maradjanak adósok”, vagyis, hogy valahogyan viszonozzák. Az ilyen viselkedés alapja az emberi büszkeség. 

Aztán vannak olyanok is, akik szorult helyzetben, bajban, veszélyben mindig másoktól várják, hogy megoldják a problémáikat. Ezek olyan emberek nem tanultak meg felelős döntéseket hozni, nem alakult ki, nem vált éretté a személyiségük. Bizonyos értelemben gyermekek maradtak. 

Olyanokat is ismerhetünk, akik kifejezetten visszaélnek azzal, hogy vannak segítőkész emberek, akikről tudják, hogy minden ilyen helyzetben hozzájuk lehet fordulni, mert biztosan segíteni fognak. 

Az emberek többsége nem e szélsőséges viselkedésűek közé tartozik. Egyes helyzeteket magunk törekszünk megoldani, máskor segítséget kérünk. A lényeg, hogy helyesen ismerjük fel, hogy mikor melyik megoldást válasszuk. 

A harmadik zsoltárt Dávid, a zsidó nép második királya írta. A Szentírás róla szóló beszámolói szerint erős jellem volt. Gyakran pontosan tudta, mit tegyen. Volt, amikor maga akarta a rendelkezésére álló eszközökkel megoldani a nehézségeit, és volt, amikor mások segítségét kérte. Mégis, sokszor találkozunk vele úgy, mint aki Isten segítségére vár. Tehetne valamit, hogy kikerüljön a nehéz helyzetéből, gyakran az életveszélyből, végezhetne halálos ellenségeivel, mégsem teszi, hanem Isten cselekvésére, közbelépésére vár. Azért, mert tudja, hogy „az Úrtól jön a szabadítás”. 

Időnként megtörténik, hogy indulatból mondunk, vagy teszünk valamit, hogy a lehető legrövidebb időn belül megfordítsunk egy számunkra kellemetlen helyzetet. Meggondolatlanul „a magunk kezébe vesszük” az dolgok intézését, úgy, hogy a higgadt gondolkozásra időt sem hagyunk. Meg akarjuk szabadítani magunkat, és aztán még nagyobb bajba kerülünk. Milyen sokat segíthetne, ha megtanulnánk, amit Dávid is megtanult, hogy „az Úrtól jön a szabadítás”! Az igazi szabadítás. Ez nem azt jelenti, hogy ne tegyünk soha semmit józan emberi megfontolás alapján, hanem azt, hogy mindig kérjük ki Isten tanácsát, vegyük figyelembe a Szentírás útmutatásait, és mindig ezekkel összhangban, az indulatokat félretéve, a józan ész alapján döntsünk. Gyakran várni is kell, de ha ezeket az elveket követjük, akkor végül megtapasztaljuk az Úr szabadítását.