Ne vallj szégyent!

"Igyekezz kipróbált emberként megállni Isten előtt, mint aki nem vall szégyent a munkájával, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét."

Timóteus annak idején Lisztrában csatlakozott Pál apostolhoz, (Az Apostolok Cselekedetei 16:1) a későbbiekben pedig együtt utazva sok gyülekezetben hasznosnak bizonyult a szolgálata. Látta, ahogyan Pált bizonyos városokban meghurcolják, szemtanúja volt, ahogy gyülekezetek alakulnak, és hallotta azt is, hogy Sátán hogyan próbálja a frissen megtért híveket hamis tanításokkal eltéríteni az útról. Ahhoz, hogy ő ne kerüljön bele ebbe a végtelen örvénybe, ami a Biblia félreértelmezése, komoly alázatra és tanulási készségre lehetett szüksége. A fenti szakaszból és a két neki szóló pásztori levélből is arra következtethetünk, hogy ez a mentori kapcsolat azonban, ami kettejük között volt, nem szakadt meg akkor sem, amikor már kilométerek százai választották el őket egymástól. A mentor három jó tanáccsal látja el ifjú kollégáját:
  1. "Igyekezz kipróbált emberként megállni Isten előtt” — mindannyiunknak, úgy, ahogy Timóteusnak is, rengeteg tapasztalatunk van az élet, és Isten dolgait illetően. Némelyeknek több, másoknak a java még vissza van, de mindannyian tapasztalt emberek vagyunk. Isten nem azt várja tőlünk, hogy betéve tudjuk a rendszeres teológia mélységeit, vagy a próféciák értelmezéseit. Isten azt várja tőlünk, hogy kipróbált, vagy “hiteles” emberek legyünk. Mitől leszünk hitelesek? A tapasztalataink által. Ha valaki arról beszél nekem, hogy az általa árult termék a legjobb a piacon, még ha az is, én fenntartásokkal fogom kezelni. Ám ha arról beszél, hogy neki milyen nagyszerűen bevált, máris érdeklődni kezdek iránta. Ettől válik hitelessé. A szolgálatunk alapja a tapasztalataink általi hitelesség.
  2. "mint aki nem vall szégyent a munkájával” — Jézus tanítása szerint a fát gyümölcséről lehet felismerni (Lukács evangéliuma 6:44). Vannak, akik megismerik a törzséről, a leveléről, vagy a formájáról is, esetleg a virágja is árulkodó lehet, de én nem tartozom ezek közé az emberek közé. Onnan tudom, hogy egy szilvafa szilvafa, hogy nem alma, körte, vagy barack lóg rajta — hanem például szilva. A keresztény ember is teremhet haszontalan, vagy rossz gyümölcsöt, "szégyent vallhat a munkájával". Hogyan?
  3. "helyesen fejtegeti az igazság igéjét” — bizonyára te is találkoztál már olyan hívővel, aki arra használja a Szentírást, hogy saját kénye-kedve szerint csavarja azt, és a végén valami neki tetsző, de helytelen következtetést vonjon le. Mikor ez elszigetelten történik, és emiatt egyedül az adott személy károsodik, nincs akkora baj, mint amikor egy egész közösséget megfertőz tévtanításával. Nem véletlen, hogy Pál a következő fejezetben azt írja a munkatársának: a Szentírás célja a tanítás, a fejlődés, a megjobbítás. (Pál második levele Timóteushoz 3:16) Nem célja mások lehúzása, az energiavámpír, vagy összeesküvés-elméleteket gyártó hozzáállás támogatása, és nem célja a szakadás, vagy nézeteltérés generálása sem. Ezek azok a rossz, haszontalan, vagy egyenesen káros gyümölcsök, melyekről Jézus beszél.

Isten munkatársaiként mindannyiunknak szól a mai ige: legyünk hiteles, megbízható, Isten igéjét jól használó keresztények! 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia