Ellen-tűz
Gyermekkoromban az utca utolsó házában laktunk, magasan a domboldalon. Csak kiléptem a kapun és máris nyílt, szabad terület tárult elém. Szemben már nem volt szomszédunk, csak a rét csodaszép virágaival. A házunk mögött meredeken emelkedett a kertünk és a szomszéd kertje is ami mellett egy ösvény vezetett fel a "Mihály magosára", ami nem más volt, mint a domb teteje. Gyermekként igencsak elfáradtam, mire felmásztunk odáig. Emlékszem, egy este különös, csodás fényekre lettünk figyelmesek. Én gyönyörködtem volna benne, ha nem látom meg édesapám aggódó arcát. Gyorsan öltözött, vette a cipőjét és odaszólt a bátyámnak és nekem: "Gyertek fiúk!" Egyenesen a pincébe ment, mi meg utána kíváncsian. Meglepetésünkre lapátot adott a kezünkbe és indult az ösvénynek a kert felé. Ahogy kiértünk láttam, hogy a tavalyi, magas, száraz fű lángolt tőlünk távolabb. Nem volt ritka ugyanis, hogy a messzebb levő szántóföldek gazdái, vagy a réttulajdonosok égetéssel próbáltak megszabadulni a nemkívánatos gyomoktól, hogy megújulhasson a rét. Aztán érdekes látványt nyújtott a fekete korom alatt zöldellő, tavaszi rét. De néha megesett, hogy a gazda nem oltotta el jól a tüzet és a parázs felizzott, a szél belekapott és odébb vitte a magas, száraz kórók felé. Aztán csak egy pillanat és lángolt is a határ. Hát ilyen helyzetbe jutottunk mi is. Édesapám nekiállt lapáttal verni a földet, oltani a tüzet, mi meg követtük a példáját. De ami használt a 10-15 centis lángoknál, az most alulmaradt a derékig is érő tűzzel szemben. Erőnk feletti küzdelem volt. Édesapám egyre nagyobb aggodalommal tekingetett hátra, ahogy közeledtünk a szomszéd kerítése felé. Az ugyanis száraz kukorica és napraforgógóréból készült, amit hol drót, hol kötél tartott össze. Ha abba belekap a tűz a lángok elérhetnek a házunkig is. Addigra már a szomszédok is megjelentek, ki lapáttal. ki vödör vízzel, földel. De az együttes összefogás sem segített. Aztán egyszer valaki megszólalt: "Gyorsan, gyújtsatok ellen-tüzet!" Fél percen belül az emberek félkörben álltak, sercentek a gyufák, lobbant a láng és a magas fű égni kezdett előttük. De ez a tűz nem felénk, hanem a másik felé indult, felemésztve annak leendő táplálékát előre. Mire a kétfajta láng egybe csapott, ki is aludt valamennyi. A bátyám és én csak álltunk ott kormosan, füstösen, de megkönnyebbülve. "Vége van!" - sóhajtottunk fel szinte egyszerre és így is volt. Egy darabig még maradtunk. Gondosan eloltottuk az összes parazsat, hogy ne történhessen meg újra. Így oltottuk el a nagy tüzet ellen-tűzzel.
Amikor ezt a szöveget kaptam az jutott eszembe, hogy körülöttünk is olykor parázslik, de van, hogy lángol is a világ. Próbák tüze vesz körül szinte valamennyiünket és félünk, hogy megégünk. De Zakariás azt mondja, hogy az ellenséges tüzekkel szemben minket barátságos tűz-fal vesz körül. Egy ellen-tűz, az Úrnak tüze, amely óv és védelmez bennünket. Ahogyan a veszedelmet a gondatlanság, a hiba a bűn okozta, úgy ezt a tüzet egy gondoskodó szerető kéz gyújtotta bennünk, hogy az Úr lángja, fénye, szerelme égjen a mi szívünkben, be nem engedve oda semmilyen idegen, pusztító tüzet.
