Neked van-e horgonyod?
Ezekben a versekben
több kép is megjelenik:
1. A templomba
menekülő ember képe, aki az életéért futva megragadja az
oltárt.
2. A
horgony képe, amely erősen tartja a hajót, nehogy a sodrás
magával ragadja, és az összetörjön.
3. A
szentélynek képe, ahol a kárpit mögé bemegy a főpap, hogy a
kegyelem trónjánál közben járjon a bűnösért.
Mindegyik kép azt
célozza, hogy Isten ígéreteiben szilárd, tartós, erős
reménységet találjunk. Mint
az az ember, aki életveszélyben érzi magát, ezért a szentélyhez
menekülve megragadja az oltár szarvát. Így fejezve ki azt, hogy
Isten kegyelmére bízza magát, benne reménykedik. Az oltár a
szentélyben azt üzeni, hogy Isten gondoskodott helyettesről, aki
hordozza az ember bűneit. Ebben van a reménységünk, amely
„lelkünknek biztos és erős horgonya”. Ám, amint a horgony
csak akkor tudja szilárdan tartani a sodrásban a hajót, ha a
kampója erősen belekapaszkodik a fenéken a sziklákba, úgy kell
Krisztusba, a mi kősziklánkba kapaszkodnunk. Krisztus, a nagy
főpapunk által pedig közvetlenül Isten trónja elé jutunk
kéréseinkkel, Ő a „kárpit mögött” Isten színe előtt
jelenik meg értünk.
Isten
ígéreteket adott a Messiásra vonatkozóan. Azt ígérte, hogy aki
hisz Krisztusban, azt gyermekévé fogadja, bűneit megbocsátja,
életét megtisztítja, és üdvösségre vezeti. Isten szava igaz,
és önmagában is megáll. Azonban ahhoz, hogy teljesüljön az
életünkben, van egy feltétel. Az ígéret azoknak szól, akik
hisznek, vagy másként megfogalmazva: bíznak. Isten szeretné a
bizalom megszületését könnyebbé tenni számunkra, ezért nem
csupán ígéreteket adott, hanem meg is esküdött ezeknek az
ígéreteknek a teljesítésére. „Emberi módon” fejezve ezzel
ki, hogy ezekre az ígéretekre teljes bizalommal építhetünk.
Ragadjuk meg hát
Isten ígéreteit hittel, és ápoljuk a lelkünkben a bizalmat!
Legyen áldott a
napod!
