Bízni az örök Kőszálban


„Bízzatok az Úrban örökké, mert az Úrban, Jehovában, örök kőszálunk van.”

A bizalom, a hit, egy az értelmes gondolkodáshoz hasonló képesség, mely akárcsak ez utóbbi, különböző mértékben ugyan, de mindenkiben megvan, és naponta használjuk.

Például, utazás előtt nem szoktuk elkérni a buszsofőr jogosítványát, nem szoktuk megnézni, hogy a repülőgép minden alkatrésze megvan, és a helyén van e, vagy, hogy a sínek, a felsővezeték, a mozdony állapota megfelelő.  

De nem szoktuk elkérni a különböző mesteremberek, pék, szabó, asztalos, kőműves, villany-, autószerelő, stb. bizonyítványát sem. Éppúgy a vásárolt élelmiszerek, gyógy készítmények elfogyasztása, használata előtt nem szoktuk elvégezni azok vegyvizsgálatát.  

Be kell látnunk, hogy mivel nem értünk minden dologhoz, nem is tehetünk mást, kénytelenek vagyunk megbízni másokban. És bizony, ha visszaélnek is a bizalmunkkal, ha csalódunk is, az élet bizonyos területein a muszáj néha erősebb.

Ám, hogy a Bibliát, a Koránt, az Ájurvédát, az evolúciót, stb fogadjuk-e el, mint az életünk irányának, a gondolkodásmódunknak, viselkedésmintánknak meghatározóját, az már az egyéni döntésünk felelőssége. Az örök élet elnyerését illetően nem hivatkozhatunk másra. Itt elengedhetetlen az Istennel való személyes kapcsolat, a saját meggyőződés.

S ahogy a mindennapi dolgok elfogadásának, az Istenben való hitnek is a cselekvés a fokmérője. Azaz nem elég meghallgatni, visszamondani, elismételni, amit Ő mond; a Benne való bizalom azt jelenti, hogy úgy élek, ahogyan Ő mondja.

Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett.” (Máté 7:24-25)

Legyél te is bölcs ember! Építs a Kősziklára! Bízd Őrá az egész életed!