Oltalmazó Mindenható

„Puszta földön talált reá, kietlen, vad sivatagban. Körülvette, gondja volt rá, óvta, mint a szeme fényét, ahogy a sas, röptetve a fészekalját, fiókái fölött repdes, úgy vette őt kiterjesztett szárnyaira, evezőtollán hordozva őt.”
Mózes élete befejezése előtt egy éneket hagyott örökségül Izráel számára. Célja az volt, hogy népe ne feledje el, Isten hogyan gondoskodott róluk, s védje őket a lázadástól, hűtlenségtől. Az ének segítségével felidézhették Isten hogyan hívta el őket, hogyan szabadította ki őket Egyiptomból, de emlékeztette őket a lázadásaikra, hűtlenségeikre is. Hálátlanságukra, amely miatt elfelejtették az Istentől kapott hatalmas segítséget, és maguknak tulajdonították a győzelmeket.
Isten volt az, aki megkönyörült Jákób családján és menedéket nyújtott számukra Egyiptom földjén. Ő volt az, aki a már létszámban megnövekedett népet hatalma által kiszabadította a rabszolgaságból, és életben tartotta a sivatagban. Naponkénti csoda által gondoskodott táplálékukról és vizükről. Úgy oltalmazta őket, mint szeme fényét. Úgy védelmezte és nevelte őket, ahogyan a sas vigyáz kicsinyére. Vajon meddig tart a hála és a hűséges ragaszkodás az életükben?
Isten gondviselését a személyes életünkben is felfedezhetjük. Bennünket is hív, és „fejünk hajszálait is számon tartja”, azaz úgy figyel ránk, mintha csak ránk lenne gondja. Gondoskodik rólunk, és nevel bennünket. Vajon meglátjuk-e szerető gondoskodását, vagy inkább a bajok és nehézségek miatt siránkozunk? Vajon meddig tart a hála és a hűséges ragaszkodás az életünkben?

Legyen áldott a napod!