Nyugodtság, bizalom, Ítélet
„A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.”
Sarokba szorítottak. Néhány hete szombaton délelőtt az istentisztelet végén hozzám lépett egy hajléktalan férfi – szakadt koszos öltözékben- és előadott egy történetet a beteg húgáról, az elpuszult labradorról, és a lekésett vonatról. Kétezer forintot kért vonatra. Nem volt nálam pénz és ekkor mellém lépett a gyülekezet legkedvesebb embere. Páratlan érzékkel kezelte történetmesélő emberünket, miután neki is elmondta az egész történetet, igazolványt kért, és keresztkérdéseket tett fel neki. Minden kérdésre tökéletes kiegyensúlyozottsággal felelt, de még mindig nem akartunk pénzt adományozni.
Miért voltunk sarokba szorítva?
Mert előtte prédikáltam az önzetlenségről, a jóakaratról, szeretetről. Ekkor ez a párbeszéd már többről szólt a pénzről. Arról szólt, hogy elméleti keresztények maradunk-e vagy gyakorlati keresztények leszünk? Ajánlottunk élelmiszert, csomagot készíteni, de erősködött, haza kell jutnia a testvéréhez, vonatra kell a pénz.
Elhittük neki, hogy igazat mond. Ekkor a barátom elő vette a zsebéből a pénztárcáját. Adott neki, amennyi kellett.
A barátom szemeiből ezt olvastam ki: nyugodtság, bizalom, ítélet.
Nyugodtság: azért mert egyensúlyba kerül a gyakorlat és az elmélet.
Bizalom: embertársainkban feltétel nélkül, akkor is, ha a külső erre okot nem szolgáltat.
Ítélet: vallásos emberként az Isten ítélete egy örömteli várakozás, és rábízta a másik ember sorsát és a magáét is Isten ítéletére.
Ha olyan döntési helyzetbe kerülünk, amikor nem vagyunk benne egészen biztosak, hogy mi az igazság, de mindenképp döntenünk kell, akkor én azt tanácsolnám, hogy mindig inkább az irgalom javára döntsünk. Nem mi vagyunk az ítélő bíróság, hanem Isten. Ezért ha tévedek is, inkább tévedjek az irgalom javára, mintsem, hogy igazságtalan legyek!
