Az engedelmesség bölcsessége


„A bölcs fiú megfogadja az apai intést, de a csúfolódó nem hallgat a dorgálásra.

Intés, feddés, dorgálás... Még leírni is szörnyű. Hallgatni és megkapni ezeket még rosszabb. Vajon született már olyan ember a földre, aki szívesen fogadja az intelmeket? Gyermekként és szülőként egyaránt azt tapasztaltam, hogy az engedelmesség az egyik legnagyobb kihívás az életben.
Kihívás a szülők részéről, mert hogyan is lehetne rávenni az egyre erősebb önálló akarattal, és véleménnyel rendelkező gyermeket arra, hogy hallgasson az atyai/anyai szóra? Mert bizony az aranyos kis gügyögő gyermek előbb-utóbb megnő, és egyre nehezebb kérdés lesz az engedelmesség. A szülők a gyermek érdekében állítanak fel szabályokat, határokat. De a gyermekek épp ezeket a határokat igyekszik felfedezni, feszegetni, kitolni. A szülő pedig hol szép szóval, hol fenyegetéssel próbálja a kereteken belül tartani gyermekét. Végső soron a legnagyobb kérdés, hogy hogyan érjük el azt az engedelmességet, ami nem érdekből, vagy félelemből történik, hanem józan belátásból és szeretetből.
Kihívás az engedelmesség a gyermek részéről is, hiszen az engedelmesség által elismeri, hogy van fölötte egy olyan tekintély, aki előtt meg kell aláznia magát. Ilyenkor önmagával is harcol, mert lehet, hogy tudja mi lenne a jó (számára is), de az énje, az önérzete könnyen felül kerekedik. Miért is ilyen fontos kérdés az engedelmesség, az intő szó meghallása?
A Biblia első lapjain azzal találkozunk, hogy bár Ádámnak és Évának nem voltak hozzánk hasonló szülei, mégis egy olyan „egyszerű” kérésnek nem tudtak engedni, hogy ne egyenek arról a bizonyos tiltott fáról. A Teremtő Isten, mint minden ember mennyei Atyja parancsai ma sem könnyebbek, sem nehezebbek. Legalábbis akkor, ha elismerjük hogy Ő az Isten, mi pedig teremtményei vagyunk. Ha nem csak félelemből/érdekből tesszük, amit kér, hanem mert elhisszük, hogy szeret bennünket, és a javunkat akarja.
Visszatérve, az első kérdésre: született egy Gyermek – egy második Ádám - , akinek a Mennyei Atyának való engedelmesség nem volt kérdés, sem kihívás. Egyedül az Ő példája, az Ő útja az egyetlen igazi kapaszkodónk és reménységünk.
„Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően. Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek." (Filippibeliekhez írt levél 2:5-16.)