Isten kedve szerinti beszéd

„Fogadd kedvesen számnak mondásait és szívem gondolatait, Uram, kősziklám és megváltóm!” (Zsoltár 19:15)

Mára sajnos a kimondott szónak elveszett az értéke, a hitele, a súlya. Olyan sokszor bánunk felelőtlenül a szavakkal, meggondolatlanul teszünk ígéreteket, vagy jelentünk ki valamit valakiről. A népi bölcsesség is arra tanít, hogy fontoljuk meg, amit mondani szeretnénk és ne bánjunk felelőtlenül az ígéretekkel: „Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó”. Sok keserűség, csalódás, fájdalom okozója lett a szavahihetőség elvesztése, valamint a meggondolatlan és elhamarkodott szavak. Sokan estek saját szavaik csapdájába; kellemetlenül, vagy éppen megalázva érezték magukat, mert kitudódott, hogy beszédük, ígéreteik nem felelnek meg a valóságnak.

A Szentírás figyelmeztet bennünket arra, hogy szavaink minden körülmények között a valóságot tükrözzék. „Ellenben ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem, minden további szó a gonosztól van” (Máté5:37). Jézus az egyenes és őszinte beszédre tanít. Sikertelenségeink, kudarcaink zöme azért van, mert görbe úton járunk. Isten azt az embert tudja megáldani, illetve megóvni a bajtól, aki a becsületesség útján jár. A zsoltárosnál ezt olvashatjuk: „Esküjét nem vonja vissza, ha kárt vall is… Aki ezeket teszi, nem tántorodik meg soha.” (Zsoltár 15:4-5).

Isten mindent szavával hozott létre. A kimondott isteni szó erőt, hatalmat és életet hordozott. Isten szava teremtő hatalommal bírt és bír ma is. Az emberi szónak is hatalma van. Tud háborút támasztani, vagy háborúságot elcsendesíteni. Egy szó nem kerül semmibe, mégis óriási értéke van egy helyén és idejében mondott szónak. Szavainkat gondolataink irányítják. Helyes gondolatokból származnak építő gondolatok. A szép és kedves beszédű ember először is gondolataiban nemes. A helyes, igaz, becsületes, szeretetteljes gondolatok hoznak olyan szavakat ajkainkra, amelyekért a zsoltáros imádkozik, vagyis amelyek kedvesek lesznek Isten előtt. Éljünk tisztán, beszédünk legyen egyenes, tiszta, kedves, így számíthatunk Isten áldására!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia