Kérjük az áldást

„Most azért, óh Uram Isten, (mert te vagy az Isten, és a te beszéded igazság, és te mondottad ezt a jót a te szolgád felől), Legyen a te jóakaratodnak áldása a te szolgádnak házán, hogy legyen előtted mindörökké; mert te szólottál, Uram Isten, azért a te áldásoddal áldassék meg a te szolgádnak háza mindörökké.”

A mai reggeli szakasz Dávid imádságának a befejező része, akkor, amikor Dávid templomot akar építeni. Az egész fejezetet érdemes elolvasni, és alapvetően három logikai egységre tagolhatjuk, melynek harmadik része a 18. verstől Dávid imája. Az első kettő így sorban: Dávid templomépítési szándékát tartalmazza, majd az Úr válaszát olvashatjuk el.

Dávid azzal fejezi ki Isten iránti háláját, hogy templomot épít neki. Isten békességet szerzett neki ellenségeitől és a sok külső belső háborúskodás után itt elérkezett az ideje a nyugalomnak. Isten kezében Dávid eszköz volt csupán, azonban mégis egy szép ajándékkal kívánta kifejezni Istent iránti háláját. A templomépítés gondolata is azért fogalmazódott meg benne, mert az Isten temploma nem lehet szerényebb kivitelezésű, mint maga a királyi palota.

Te mivel hálálod meg azt a sok jót, amit kapsz az Istentől? Hogyan fejezed ki, ha hálás vagy iránta? A költői kérdés mögött sokkal több van. Valaki azt mondta egyszer: „aki hisz, az cselekszik is, aki cselekszik, nem biztos, hogy hisz, aki hisz, de nem cselekszik az vallásos ember, de nem Krisztus hívő!”

A hit következménye a cselekvés. Egy aktív állapot, ha van hited. Ha azonban úgy érzed, hogy van hited, de nem teszel semmi, vagy nem szívből teszed, akkor olyan vagy, mint amiről a Szentírás beszél: langymeleg. Se ilyen, se olyan. Ne akard elaltatni a lelkiismereted felületes dolgokkal! Legyen a hálaadás buzgó és cselekvő!



Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia