Kinek jár a kitüntetés?

„Ezek a harci kocsikat, amazok a lovakat emlegetik dicsekedve, mi pedig Istenünknek, az ÚRnak a nevét.  Ők térdre rogynak és elesnek, mi pedig felkelünk és talpon maradunk.”


A bizalmi kapcsolat egy speciális emberi tapasztalat és akkor működik, ha aktívan törődnek velünk és mi is másokkal. Képzeljétek el, ha a feleségem megbízna bennem, de én ezt nem viszonoznám! Miféle kapcsolat lenne az? Milyen kapcsolat az olyan, amikor Isten megbízik bennem, de én benne nem? Ha én csak időnként fordulok hozzá, hogyha csak akkor szólok neki, ha kell valami...

Egy alkalommal egy volt külügyminiszter tartott előadást valamelyik csúcstalálkozón tanácsadóként. Azzal kezdte az előadását. „Nem ez az első alkalom, hogy ezen a helyen tartok előadást, de mégis úgy érzem, hogy minden megváltozott –szürcsölt bele a műanyag poharába. Amikor legutóbb ide jöttem, első osztályon repültem, és egy sofőr várt rám a repülőtéren egy táblával a kezében, amire az én nevem volt írva. Öt csillagos szállodába laktam és egy egész lakosztályom volt. Amikor kiléptem a bejárati ajtón egy asszisztens fogadott, és állandóan azt kérdezte mire van szükségem. Most amikor idejöttem, turista osztályon repültem, taxival mentem el a panzióig, majd metróval utaztam ide a konferenciára. Nem fogadott senki, sőt a recepciós azt sem tudta, ki vagyok. Amikor az egyik rendezőt megkérdeztem kaphatnék-e egy kávét, nyers modorral a sarokban lévő kávé automatára mutatott. Mi a legnagyobb különbség mégis? Önök! A pozícióm miatt utazhattam első osztályon, kaptam porcelán bögrében a kávét, és asszisztenst. Hozhatok bármilyen döntést miniszterként, mégsem azt nézik jó ember vagyok-e. Ezt önök döntötték el, hogy viszonyulnak hozzám.”

Nem azért kell az Urat szeretni és/vagy tisztelni, mert hatalmasabb, erősebb, ismertebb, mint mi, hanem azért mert ő előbb szeretett minket, azért mert csak a javunkat akarja! Az Isten követése és az engedelmesség, nem abból fakad, hogy Ő valaki, én meg senki, nem abból táplálkozik, hogy mennyi jót tett már velem, és ezért én az adósa vagyok.

Írj egy levelet Istennek! Mit szeretnél tőle? Fogalmazd meg a kapcsolatotok jelenlegi helyzetét, mennyire őszinte vagy felületes?! Ha kész vagy, hajtsd össze, és az adventi várakozáskor vedd elő, és vizsgáld meg akkor mi változott?!

Szép napot! 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia