A piros szélű könyv


„És ezt mondta nekem: Ezek az igék megbízhatók és igazak, mert az Úr, a próféták lelkének Istene küldte el angyalát, hogy megmutassa szolgáinak mindezt, aminek hamarosan meg kell történnie. És íme, eljövök hamar: boldog, aki megtartja e könyv prófétai igéit.”

A rongyosra olvasott piros szélű Biblia hiába várja már tulajdonosát a kisasztalon. A lapszéleken lévő apró jegyzetek egy részét már elmosta az idő és a sok-sok forgatás. Rengeteget volt a kezében. Ezzel kelt, ezzel feküdt, és beszélt róla mindenkinek, ha akarták, ha nem. 

Nyugdíjas volt már, amikor megvette egy könyvárustól, és néhány nap alatt hatalmas fordulatot vett az élete, hiszen találkozott benne azzal az Istennel, akit keresett, akire szüksége volt, aki teljesen átformálta őt. Hosszú, rögös utat tettek meg együtt, de hűségesek maradtak egymáshoz a végsőkig. 

Ragaszkodott Istenhez, a Könyvhöz és mindahhoz, amit benne felfedezett. Az élete részévé tette ezeket az igazságokat, és hajlíthatatlan volt velük kapcsolatban, bár ezt nem élte meg minden esetben pozitív dologként a környezete. Hitt annak, Akiről olvasott, hitt abban, amit olvasott, és mindennél jobban várta Isten országát, a nagy találkozást. 

Utolsó éveiben elméjét tönkretette a kór. Elvette tőle emlékeit, múltját, jelenét, gondolkodását, tudását, az oly sokat tanulmányozott próféciákat, de az Istenbe, jóságába és szavahihetőségébe vetett bizalmától nem tudta megfosztani. Sem az imájától. Ez megmaradt neki. 

Ő most már pihen, és várja mindazoknak beteljesedését, amikbe kapaszkodott. Várja, hogy találkozhasson azzal az Istennel, akivel több kötetnyi közös történetet szerzett. 

Mert Istennek gondja volt rá, és gondja van rád is, kedves olvasó! Ha a héten meg is rendült a hited emberekben, eszmékben, valóságnak tartott dolgokban, Benne akkor is megbízhatsz! Ő üzen neked a Biblia lapjain, csak ki kell nyitnod a könyvet! Nem álhíreket küld számodra, hanem olyan ígéreteket, amikbe kapaszkodhatsz. Az Ő jelenlétét a mindennapjaidban, és Benne sosem kell majd csalódnod. 

Hát állj meg a rohanásban, ülj le, és tölts Vele időt! Engedd, hogy megszólítson téged, hogy belépjen az életedbe, és átformálja azt! Engedd, hogy kihozza belőled azt a csodát, aminek Ő teremtett meg, és várjuk együtt a nagy találkozást! 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia