Ének az Úrnak


„Mert én a te kegyelmedben bíztam, örüljön a szívem a te segítségednek; hadd énekeljek az Úrnak, hogy jót tett velem!” 
Zsoltárok 13:6

Úgy vélem, ha ma minket kérnének meg egy imádságos és énekeskönyv összeállítására, valószínűleg Dávid zsoltárai közül jó párat kihagynánk.

Az biztos, hogy kimaradnának az átokzsoltárok, mert ezek nem illenek bele a mai 21. századi kulturált társadalmi normáinkba. Furcsa, sőt megbotránkoztató lenne felolvasni ezeket istentiszteleten. Egy keresztény nem kívánhat olyat, hogy az ellenségének „Fiai legyenek árvákká, a felesége pedig özveggyé.” (Zsolt.109:9), stb.

És természetesen kimaradnának az olyan depressziós, negatív hangulatú sorok is, mint a mai reggeli zsoltárunk első öt verse: „Uram, meddig felejtkezel el rólam végképpen? Meddig rejted el orcádat tőlem?” (Zsolt.13:2). Ugyanis ez nem fér bele a happy-keresztény dicsőítős stílusba.

Egyáltalán miért vannak ilyen zsoltárok a Bibliában? Miért kerültek ezek bele? Mi közünk van Dávid bujdosásához, vergődéséhez, bűneihez?

Én személy szerint azért örülök, hogy ezek a zsoltárok fennmaradtak, és a Szentírás részeivé váltak, mert Isten szeretetét hirdetik. Mit értek ezalatt?

Istennek NEM KELL megfelelned. Előtte NEM KELL viselkedned. Nincs olyan érzés, gondolat, szó vagy tett, ami miatt ne jöhetnél Hozzá és ne mondhatnád el Neki.

Sőt, ahogy olvassuk a képmutató ’kényszeres viselkedők’, - akik ezerszer jobbak, mint a paráznák meg a vámszedők, akik hetente kétszer böjtölnek és tizedet adnak mindenből – nem találhatják meg az Istent.

Viszont, akik úgy állnak Isten elé, mint Dávid, aki szívének minden indulatát, fájdalmát, kétkedését és hitetlenkedését kiönti Ura előtt, „az megigazulva megy alá az ő házához.” (Luk.18:14)

Lépj ki a megszokott imaformából, tedd félre az imanaplót, vedd le a jó-keresztény álarcot! Öntsd ki a szíved minden kérdését, felkiáltását Megváltód előtt!