Ne félj, csak higgy!
„Jézus pedig mikor ezt hallotta, felele néki, mondván: Ne
félj; csak higyj, és megtartatik.”
(Lukács evangéliuma, 8. fejezet 50. vers)
Kapernaum. A
zsinagógától hatalmas tömeg hömpölyög Jairus házához. A tömeg élén a 12 éves beteg
gyermekéért aggódó édesapa. Nyomában a Mester, a tanítványok, no meg a város
apraja-nagyja. S miközben közelednek a házhoz, egyszer csak Jézus megállítja a
menetet és jelzi valaki megérintette őt.
Persze, ez nem csoda –
mondják – ahol ennyi ember van, természetes, hogy hozzád érnek. Aztán, mikor
előtűnik egy az érintés hatására a 12 éves betegségéből meggyógyult asszony, akkor
mindenki előtt nyilvánvaló; itt ma csoda történt.
De, mielőtt
elkezdenének örülni, egy szolga érkezik Jairus házától, aki közli a szörnyű hírt:
„Meghalt a leányod; ne fáraszd a Mestert!” (49.vers)
Micsoda csalódás! Azt
gondoltam, hogy Isten szeret, és nem hagyja, hogy ártatlanok szenvedjenek.
Jézus! Miért nem siettünk jobban? Miért kellett megállni? Miért engedted, hogy
meghaljon a gyermekem?
Bizony, sokszor
találhatjuk magunkat Jairus helyzetében. Amikor szépen eltervezzük, hogy Isten miként
fogja orvosolni problémáinkat, hogy miként fog kiemelni a bajokból. Mivel jó
hívők vagyunk, úgy gondoljuk, hogy minket különleges bánásmód, különleges
védelem, de legalábbis különleges segítség illet meg. Aztán csalódunk, mikor
nem a mi elgondolásaink szerint alakulnak a dolgok.
Igen, a Jairuséhoz
hasonló szituációk mutatják meg azt, mennyire mered Istenre bízni az életed, a
szeretteid, a munkád, mindened. Ugyanakkor Jézus arra akar ma megtanítani, hidd el, hogy
Ő jobban tudja, minek, mikor és hogyan kell történnie.
’Ne félj tehát, csak higgy!’
