Mindennapi kenyerünk
Máté evangéliuma 6:11
A mai ige a miatyánk ima egyik mondata, a hét kérés közül az egyik. Ez az egyetlen kérés, ami testi szükségleteink kielégítésére irányul, a többi kérés lelki természetű.
Sokra tanít ez az egyetlen mondat: „mindennapi kenyerünket ad meg nekünk ma”. Elsősorban elismeri, hogy a kenyér, és ezzel együtt a megélhetésünk Isten kezében van, tőle függ. Az ember dolgozik, de a kenyeret, az élelmet és mindazt, ami egy egészséges és emberhez méltó élethez szükséges, azt Istennek tulajdonítja, az Ő kezéből veszi el és neki köszöni meg. A hívő ember tudja, hogy a „kenyér” nem a befektetett munka automatikus gyümölcse. Elverheti ugyanis a jég a gabonát, tönkre teheti a fagy, az aszály, vagy a belvíz. Isten áldása nélkül a befektetett munka még nem garancia a megélhetésre. A hívő ember tudja, saját erőfeszítései egyedül Isten áldásával lehetnek sikeresek. A zsoltáros így ír erről: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába óvják azt az őrök. Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget” (Zsoltárok 127:1-2). Mivel a kenyér, mint az egyik legelemibb táplálék helyet kap Jézus mintaimájában, arra tanít minket, hogy nincs az életnek olyan apró és jelentéktelen területe, ami ne tartozna Istenre. Nemcsak a nagy események közepette kell Istent keresnünk, hanem az élet mindennapi eseményeiben is.
Másodsorban ez a kérés: „mindennapi kenyerünket ad meg nekünk ma” az Istenre való teljes ráhagyatkozást is jelenti. A „mindennapi” -nak fordított görög szó így is fordítható: „a mai napra való.” A kérés tehát ezt jelenti: csak a mai napra való kenyeret add meg ma, a holnapit pedig majd holnap. Előre ne adj többet, mint amire szükségem van. Pontosan úgy, ahogyan az Ószövetségi időben, a pusztai vándorláskor hullott a manna. Mindennap gyűjteni kellett, mert a másnapra eltett manna megromlott. Nem lehetett több napra előre gyűjteni. Egyedül a pénteken gyűjtött manna maradt friss még szombaton is, mert a szombat a nyugalom napja, nem a kenyérszerzésre adatott, hanem az Istennel való közösségre.
Minden alkalommal, amikor a mi Atyánk imát elmondjuk, emlékeztetjük magunkat arra, hogy Istentől függünk minden egyes nap. Isten terve ugyanis az, hogy napi kapcsolatban legyünk vele, naponta éljük meg az Ő jelenlétének csodáját. Szerezzünk Vele naponként tapasztalatot. A naponkénti friss áldás sokkal jobb, mint ahogyan a friss kenyér is sokkal finomabb, mint a többnapos száraz. Ez a naponkénti függőség nem kiszolgáltatottságot jelent, nem bizonytalanságot sejtet, hanem éppen ellenkezőleg teljes bizonyosságot és nyugalmat. Jelenem és ezzel együtt a jövőm is Isten szerető kezében van! Azzal a bizonyossággal élhetem a mindennapjaimat, hogy Isten visel rólam gondot. Megteszem a magam részét, de tudom, hogy Isten teszi a munkámat gyümölcsözővé. Megélhetésem nem az időjárás vagy a gazdaság (tőzsde) bizonytalan változásán nyugszik, hanem Isten kegyelmén és áldásán.
Jézus felszólít, hogy élj a jelenben, örvendezz a jelen áldásainak. Ne a jövő miatti aggódás foglalja el a szívedet. A jövődet bízd Istenre, aki szeret és Ő megígérte, hogy gondodat viseli. „Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja” (Máté evangéliuma 6:34).
Vedd észre Isten mai napra készített áldásait, örvendezz azoknak és adj hálát értük! Bízd Rá magadat, szabadulj fel a holnap miatti aggodalmak alól! Örülj a mai nap áldásainak! Legyen szép napod!
