Kérjetek!


„Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.”

Az I. világháború borzalmai sokakat kizökkentettek a hagyományokra épülő felületes vallásosságból és igazi megtérést eredményeztek. Így volt ez Józsi bácsi életében is, akit akkor ifjú honvédként sok ezer társával együtt Szombathelyen vagoníroztak be és indítottak útnak az olasz frontra.

A fiatal katonákat a templomtól körmenet kísérte a szerelvényhez, akik felszállás előtt a szűzanya szobrát megcsókolva tettek ünnepélyes esküt, majd Jézus nevében masíroztak végzetük felé.

A háború lendülete már rég a múlté volt, a frontvonal megmerevedett és a lövészárkokért folytatott ádáz sziszifuszi küzdelemmé silányult, ahol egyszer az olasz, máskor a magyar királyi haderő került fölénybe.

Józsi bácsi bajtársaival együtt hősies bátorsággal nyomult előre. Ám az egyik barakk ajtaját berúgva a látványtól bénulva megtorpant. Bent a szűzanya szobra előtt egy olasz katona Jézus nevét ismételgetve imádkozott térdelve.

Józsi bácsi lelkében ekkor eltört valami. Az addig oly biztosnak tűnő hitrendszere összeomlott, hiszen ő is ugyanannak a Jézusnak a nevét hívta segítségül a csatában, mint az az olasz katona. Mindketten Jézus nevében indultak a másik elpusztítására.

Úgy vélem, a történelem során egy névvel sem éltek jobban vissza, mint Jézus nevével. „Nem a te nevedben tettünk sok csodát?... sosem ismertelek titeket” (Máté 7:22-23)

Jézus nevében kérni az Atyát, ugyanis több mint odabiggyeszteni egy hosszú lista végére ’Jézus nevében, Ámen’. Jézus neve nem varázsige. „Az ima nem Istent hozza le hozzánk, hanem bennünket emel fel őhozzá.” (E.G.White, Jézushoz vezető út 69.o.)

Jézus nevében, Jézusra hivatkozva odaállni az Atya elé és kérni, azt jelenti; hogy azonosulva Jézussal, számunkra is az jelenti a legnagyobb örömet, hogy mennyei Atyánk akaratát cselekedjük.

Ebben „a Lélek is segítségére van a mi erőtlenségünknek. Mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.” (Róma 8:26)