Magasztallak Uram!
„Uram, te vagy Istenem, magasztallak,
dicsérem nevedet! Mivel csodát cselekvél, örök tanácsaid hűség és igazság.”
(Ézsaiás könyve 25.fejezet 1.vers)
A magasztalás – ma
már csak egy ódon hangzású, szinte megfoghatatlan, csupán az egyházi életben
használt szó, melyet a legtöbben a dicséret és a hála szinonimájaként
értelmeznek.
Viszont a
magasztalásnak fordított héber (rúm) ige valódi jelentése; magasra emelni,
naggyá tenni, valakit másokhoz képest nagyobbnak tartani.
De mit takar ez a
gyakorlatban? Hogyan lehet Istent magasra emelni? Hogyan lehet Őt naggyá tenni?
Istent magasztalni
annyi, mint elismerem, hogy Ő felettem áll. „Uram, te vagy Istenem” – mondja Ézsaiás.
Elismerem, hogy Ő az alkotó én pedig egy az Ő teremtményei közül.
Istent magasztalni
annyi, hogy a fel- és elismerés mellett ugyanakkor el is fogadom, hogy hol a
helyem az Ő csodálatos teremtésében, azaz zúgolódás nélkül oda állok, oda
megyek, azt teszem, amit Ő kér, amit Ő mond.
Istent magasztalni
annyi, mint azt és olyan életet élni, azt a feladatot végezni, amit Ő szabott
rám. Őt felemelni annyi, mint helytállni akkor is, ha nincs kedvem, ott is,
amit nem értek, nem szeretek. De megteszem azért, mert tudom, hogy Ő a
legjobbat akarja nekem.
Ezen a mai napon
kísérjen végig, az Istent magasztalók legnagyobbikának, Keresztelő Jánosnak
hitvallása: „Nem én vagyok a Krisztus, hanem Ő előtte küldettem el… Néki
növekedni kell, nekem pedig alászállanom.” (Ján.3:28-30)
Emeljük magasra Jézust az életünkkel!
