Magasztallak Uram!


„Uram, te vagy Istenem, magasztallak, dicsérem nevedet! Mivel csodát cselekvél, örök tanácsaid hűség és igazság.”

(Ézsaiás könyve 25.fejezet 1.vers)

A magasztalás – ma már csak egy ódon hangzású, szinte megfoghatatlan, csupán az egyházi életben használt szó, melyet a legtöbben a dicséret és a hála szinonimájaként értelmeznek.

Viszont a magasztalásnak fordított héber (rúm) ige valódi jelentése; magasra emelni, naggyá tenni, valakit másokhoz képest nagyobbnak tartani.

De mit takar ez a gyakorlatban? Hogyan lehet Istent magasra emelni? Hogyan lehet Őt naggyá tenni?

Istent magasztalni annyi, mint elismerem, hogy Ő felettem áll. „Uram, te vagy Istenem” – mondja Ézsaiás. Elismerem, hogy Ő az alkotó én pedig egy az Ő teremtményei közül.

Istent magasztalni annyi, hogy a fel- és elismerés mellett ugyanakkor el is fogadom, hogy hol a helyem az Ő csodálatos teremtésében, azaz zúgolódás nélkül oda állok, oda megyek, azt teszem, amit Ő kér, amit Ő mond.

Istent magasztalni annyi, mint azt és olyan életet élni, azt a feladatot végezni, amit Ő szabott rám. Őt felemelni annyi, mint helytállni akkor is, ha nincs kedvem, ott is, amit nem értek, nem szeretek. De megteszem azért, mert tudom, hogy Ő a legjobbat akarja nekem.

Ezen a mai napon kísérjen végig, az Istent magasztalók legnagyobbikának, Keresztelő Jánosnak hitvallása: „Nem én vagyok a Krisztus, hanem Ő előtte küldettem el… Néki növekedni kell, nekem pedig alászállanom.” (Ján.3:28-30) 

Emeljük magasra Jézust az életünkkel!