Szolga vagy barát


"Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek."
János 15,15

Amikor az Isten és ember kapcsolatára gondolunk, szinte természetesnek vesszük azt, hogy ez csak szolgaság lehet. "Az Atya a menny királya, a fia Jézus Krisztus, az egyház képviselői a papok az Ő szolgái, mi pedig a szolgák szolgái vagyunk." - gondolták mindezt hosszú évszázadokon át a keresztények. A vallásos ember fejében "tiszta" kép volt a hierarchiáról. Ez a kép azonban szinte megközelíthetetlenné tette számára az Istent, hiszen Isten szolgái is jóval felette álltak, úrnak számítottak, akihez nem akármikor mehet az ember, hanem csak akkor, amikor megengedték. (Máig megmaradt a köznyelvben megszólításként, még az egyszerű lelkipásztorra is, a tiszteletes úr, lelkész úr, megnevezés.) Hát akkor hogyan is állhatna oda csak úgy a Magasságos elébe, hogyan is önthetné ki a szívét?

A szolgaság, ahogyan megtanultuk, megnyomorítja az embert, mert legtöbbször szolgalelkűvé teszi. Szolgálták is az Istent sokan félelemből, mert bármikor csapást hozhatott rájuk. Szolgálták muszájból, mert, ha nem adták meg a járandóságot jöttek a katonák és elvették erővel. Engedelmeskedtek rettentés miatt, mert a szószékekről a pokol minden félelmetes bugyrát megismerhették, ami csak rájuk várt, és csakis a legalázatosabb, legadakozóbb lelkülettel lehetett eloldalogni mellette egy kiváltképp keskeny ösvényen. Milyen kár, hogy a hitbeli gyakorlat így el tudta homályosítani drága Megváltónk szép beszédét, szeretetteljes gondolatát! Mert Ő nem szolga-úr viszonyra vágyott az emberrel, hanem tiszta, őszinte, kedves barátságra, igaz szeretetre. A szolgaság áldatlan hatása abban is megmutatkozott, hogy egyre tudatlanabbá vált a többség, a fel nem tett kérdések miatt, mert így válaszok sem érkeztek hozzá. Ha pedig nem beszélgetünk, akkor jóban sem vagyunk. Ha meg nem vagyunk jóban, akkor ritkán is akarunk találkozni a másikkal. Ilyen egyszerűen került fal az ember és az Isten közé. Még szerencse, hogy ezt a falat újból és újból áttöri az Úr Jézus szeretete.

Mert Ő továbbra is kitart a barátság mellett. Azt mondja: Szeretlek téged! A tudtod nélkül nem teszek semmit sem. Mindent elmondok neked, ha akarod, mert én a barátod vagyok és az is szeretnék maradni mindörökre. Így már a többi csak rajtunk múlik...