Ketten-hárman egy akaraton
„Bizony
mondom nektek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban,
amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy
hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Máté 18:19-20)
Első olvasásra az jut eszembe erről az
igéről, hogy a zsidók szabályai szerint a zsinagógákban nem lehetett közös
istentiszteletet tartani addig, amíg legalább hat fő nem volt jelen. Ezzel
szemben, Jézus azt tanítja, hogy ha legalább ketten együtt vannak az Ő nevében,
akkor Ő közöttük van. Mennyivel jobb ez annál, mint ha várni kellene arra, hogy
legalább hatan összegyűljenek. Ebben a rohanó, individualista világban időnként
sokat kellene várni ahhoz, hogy meglegyen a kötelező létszám.
Az is figyelemre méltó, hogy Jézus szerint
(is) legalább 2-3 főnek együtt kell lennie ahhoz, hogy Ő ott legyen közöttük. Tudjuk,
hogy Jézus velünk van akkor is, amikor teljesen egyedül vagyunk, megszólíthatjuk
Őt magányos, csendes szobánkban és Ő hallani fogja, sőt válaszolni is fog,
hiszen ezt megígérte: „Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső
szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád
pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged”
(Máté 6:6).
Akkor miért mondja itt mégis azt, hogy követői legalább ketten-hárman legyenek együtt
ahhoz, hogy kéréseik meghallgatásra találjanak nála?
Ennek oka a közösség fontosságában
keresendő. Hitre egyen-egyenként jutunk el, azonban a hitét gyakorló keresztény
közösségben létezik. Nincs kereszténység közösség nélkül. Individualista
világunkra ítéletet mond ez az ige. Csak közösségben tudunk igazán létezni, és Istent
megtapasztalni. De nem akármilyenben. Olyan közösségben, ahol megtanultuk a
másik személyt tisztelni, szeretni, becsülni és alkalmazkodni hozzá. Ezért
mondja az ige, hogy egy akaratra kell jutni ahhoz, hogy Isten előtt imáink
meghallgatásra leljenek.
Pontosan ez az, ami megkülönbözteti a tömeget a
közösségtől. A tömegben nem feltétlenül van egyetértés, összhang, valamint közös
cél és szeretet a tömeget alkotó egyének (individuumok) között, de a
közösségben igen. Ott, ahol közösség van (vagyis szeretet, tisztelet, egyetértés,
elfogadás, törődés, figyelmesség), ott Isten jelen van, megtapasztalhatóvá
válik. Az ilyen közösségben a menny áldásainak kapui szélesre tárulnak. Isten,
aki közösségben létezik (Szentháromság), közösségre teremtette az embert is
(Ádám és Éva). Főpapi imájában Jézus azért imádkozott, hogy követői olyan
közösségé váljanak, akik egységre jutnak (János 17:21-23).
A közösségben uralkodó ilyenfajta egységet a Szentlélek teremti meg. A közösség
ereje abban is megnyilvánul, hogy az egyetértésben létező közösség átformáló
erővel hat környezetére. Ebben rejlik Krisztus követőinek ereje, így tudjuk
teljesíteni küldetésünket, melyet Jézus hagyott ránk a misszióparancsban (Máté 28:19-20).
Keresd a közösséget Jézussal, családod tagjaival,
barátaiddal, ismerőseiddel, a gyülekezetben a testvérekkel! Isten áldása a
benne hívők közösségén nyugszik meg, ahogyan ezt már Dávid is megénekelte: „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a
testvérek egyetértésben élnek! ... Csak oda küld az Úr áldást és életet
mindenkor.” (Zsolt 133:1,3).
Legyen részed ebben az áldásban!