Ketten-hárman egy akaraton

„Bizony mondom nektek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Máté 18:19-20)

Első olvasásra az jut eszembe erről az igéről, hogy a zsidók szabályai szerint a zsinagógákban nem lehetett közös istentiszteletet tartani addig, amíg legalább hat fő nem volt jelen. Ezzel szemben, Jézus azt tanítja, hogy ha legalább ketten együtt vannak az Ő nevében, akkor Ő közöttük van. Mennyivel jobb ez annál, mint ha várni kellene arra, hogy legalább hatan összegyűljenek. Ebben a rohanó, individualista világban időnként sokat kellene várni ahhoz, hogy meglegyen a kötelező létszám.

Az is figyelemre méltó, hogy Jézus szerint (is) legalább 2-3 főnek együtt kell lennie ahhoz, hogy Ő ott legyen közöttük. Tudjuk, hogy Jézus velünk van akkor is, amikor teljesen egyedül vagyunk, megszólíthatjuk Őt magányos, csendes szobánkban és Ő hallani fogja, sőt válaszolni is fog, hiszen ezt megígérte: „Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged” (Máté 6:6). Akkor miért mondja itt mégis azt, hogy követői legalább ketten-hárman legyenek együtt ahhoz, hogy kéréseik meghallgatásra találjanak nála?

Ennek oka a közösség fontosságában keresendő. Hitre egyen-egyenként jutunk el, azonban a hitét gyakorló keresztény közösségben létezik. Nincs kereszténység közösség nélkül. Individualista világunkra ítéletet mond ez az ige. Csak közösségben tudunk igazán létezni, és Istent megtapasztalni. De nem akármilyenben. Olyan közösségben, ahol megtanultuk a másik személyt tisztelni, szeretni, becsülni és alkalmazkodni hozzá. Ezért mondja az ige, hogy egy akaratra kell jutni ahhoz, hogy Isten előtt imáink meghallgatásra leljenek. 

Pontosan ez az, ami megkülönbözteti a tömeget a közösségtől. A tömegben nem feltétlenül van egyetértés, összhang, valamint közös cél és szeretet a tömeget alkotó egyének (individuumok) között, de a közösségben igen. Ott, ahol közösség van (vagyis szeretet, tisztelet, egyetértés, elfogadás, törődés, figyelmesség), ott Isten jelen van, megtapasztalhatóvá válik. Az ilyen közösségben a menny áldásainak kapui szélesre tárulnak. Isten, aki közösségben létezik (Szentháromság), közösségre teremtette az embert is (Ádám és Éva). Főpapi imájában Jézus azért imádkozott, hogy követői olyan közösségé váljanak, akik egységre jutnak (János 17:21-23). A közösségben uralkodó ilyenfajta egységet a Szentlélek teremti meg. A közösség ereje abban is megnyilvánul, hogy az egyetértésben létező közösség átformáló erővel hat környezetére. Ebben rejlik Krisztus követőinek ereje, így tudjuk teljesíteni küldetésünket, melyet Jézus hagyott ránk a misszióparancsban (Máté 28:19-20).

Keresd a közösséget Jézussal, családod tagjaival, barátaiddal, ismerőseiddel, a gyülekezetben a testvérekkel! Isten áldása a benne hívők közösségén nyugszik meg, ahogyan ezt már Dávid is megénekelte: „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! ... Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor.” (Zsolt 133:1,3). Legyen részed ebben az áldásban!