Isten országa és a gyermekek


„Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba." Lukácsevangéliuma 18:17

Sok és sokféle ember hallgatta Jézus tanításait földi szolgálata idején. A motivációik is különbözőek voltak. Voltak a kíváncsiak, akiknek Jézus egy volt a sok hasonló rabbi, tanító közül. Jöttek-mentek, meghallgatták aztán minden ment tovább, ugyanúgy, mint előtte. Legfeljebb kicsit kiműveltebbek lettek, hogy ilyent is hallottak.

Volt, aki szakmai szemmel nézte, hallgatta. Mintegy munkaköri feladatként elemezték, értelmezték tetteit és szavait. Ők voltak a koruk vallási-társadalmi elitje, a farizeusok, írástudók és más „hivatásosok”. Rájuk sem ragadt sok minden, inkább még ellenségesebbek lettek, mert mást tanított, mint az évezredes hagyomány, és valahogy más lelkülettel: szeretettel fordult az emberekhez.

Volt, aki a római rend őreként leste a nagy Tanító megnyilvánulásait. Féltették a törékeny békét, nem hiányzott senkinek sem egy újabb forradalmár, egy nemzeti öntudattól túlfűtött népszerű vezető. Az általa hirdetett Isten országa viszont más volt, mint amire számítottak.

Jézus szűk tanítványi köre sem mindig úgy hallgatta Mesterét, mint kellett volna. Elfogadták a hívását, vele voltak, de a gondolataik másfelé kalandoztak. Arról álmodtak, milyen jó helyük lesz majd az eljövendő királyságban, melynek ők lesznek a miniszterei. Értetlenség, nagyravágyás, versengés keveredett az élő Ige hallgatásával.

És voltak ott „gyermekek” is. Akik nem tarották magukat sem okosnak, sem jónak, vagy különbnek, mint mások, csak éreztek valami tiszta, őszinte vágyakozást valami jobb után. Ők ki tudták mondani, amit a lenézett vámszedő: „Isten, légy irgalmas nekem bűnösnek.” (Lukács 18:13). Ők egyszerűen érezték, hogy Jézus vonzza őket magához, és nem akartak ellenállni, nem akartak időt, vagy csodát kérni – csak hozzá menni, Vele lenni. Ilyeneké az Isten országa.