A bátorság nem vakmerőség
„Legyetek erősek és bátor szívűek mind, akik az ÚRban reménykedtek!”
Zsoltárok 31. fejezet 25. verse
A bátrak és az erősek is reménykednek? Azt gondoltam csak azok reménykednek, akik félnek, aggódnak. Ez a mondat egészen új megvilágításba helyezi a bátorság fogalmát. A bátorság egy erény, amellyel képes lesz valaki szembe nézni minden rosszal vagy veszéllyel. Biblikus szemléletben a bátorság egyenlő a lelki erősséggel. A legbátrabb emberek pedig vértanúkká váltak hitükért. Talán az ő példájukon keresztül jobban megértjük, hogy mit jelent erősnek és bátornak lenni, és reménnyel teltnek.
A zsoltárban olvasható vers egyértelművé teszi, hogy nem pusztán vakmerőségről van szó. Sokszor össze is keverjük a vakmerőséget a bátorsággal. A bátor a vakmerőtől abban különbözik; hogy ok nélkül nem keresi a veszélyt, míg a vakmerő a veszélyt magáért a veszélyért szerzi. Aki túlságosan bátor és merész, vagyis, ki a nélkül, hogy saját erejét az ellene álló nehézségekkel és veszélyekkel összemérné, megfontolatlanul, minden vésznek, akadálynak nekirohan.
Van még egy másik vetülete ennek, amikor valakit azért tartanak bátornak, vagy valaki azért tartja bátornak magát, mert az illető, vagy társai kihangsúlyozzák azokat a meggyőződéseit, miszerint ő bátor. Gyakorlatilag fitogtatjuk magunk bátorságát minden ok nélkül.
Aki azt fitogtatja, hogy vele van az Úr ezért bármit megtehet, valószínű koppanni fog, de aki bölcsen viselkedik, sikere lesz. Dávid és Góliát példája jut eszembe, amikor egy alacsony termetű ember oda megy egy óriáshoz, és győz. Megvédte mindazt amiben hitt, erős volt és bátor, és reménykedett az Úrban, hogy a kezébe adja a filiszteust.
