Jó hír

"Hálát adunk azért a reménységért is, amely készen van számotokra a mennyekben, amelyről már előbb hallottatok az igazság beszédéből, az evangéliumból.” 

"Van egy jó hírem és egy rossz. Melyikkel kezdjem?”

Pál apostol a Kolossébeliekhez írt levél fenti szakaszában egy jó hírért ad hálát. Ez a jó hír mindannyiunk számára jó hír, talán a legjobb, amit valaha ember hallhatott: az “evangélium”. Annyira nagyszerű üzenet, hogy a neve is egyszerűen annyit jelent, örömhír. Ez pedig nem másról szól, mint hogy nekünk is — neked, kedves Olvasó, és nekem is — lehetőségünk van az örök életre Jézus Krisztus által, arra az örök életre, melyet Isten Ádám és Éva számára felajánlott az Éden kertjében.

Van viszont sajnos egy meglehetősen rossz hír is: hogy ez a jó hír mára már nem hír. Valahogy mintha az ember nem érezné át teljesen annak a súlyát, hogy milyen hatalmas dolog történt akkor, ott, körül-belül kétezer évvel ezelőtt. Mintha ez a hír nem bírna akkora súllyal, mint napjaink többi, sokezer híre, jó, és rossz hírek egyaránt. Mintha nem értékelnénk annyira, mint egy fizetésemelést, és nem rázna meg bennünket annyira, mint egy ismerősünk halála.

170 évvel ezelőtt honfitársaink egy kis csoportja képes volt erejét, idejét, gondolatait, és minden akaratát egyesítve latba vetni azért, hogy ez az ország, amit mi otthonunknak hívunk, jobbá válhasson. Felvonultak a fennálló rendszer ellen, azért, hogy végre a hírek, melyeket nap, mint nap kapnak, jobbak lehessenek. A Márciusi Ifjak pedig mindmáig példaképekként állnak fiatalok és idősek előtt, mert nem hagyták, hogy a rossz hírek elvegyék a kedvüket, és nem maradtak érdektelenek a jó ügy iránt. Ezt a hozzáállást kell eltanulnunk tőlük, hogy küldetésünket teljesíthessük.

Ma, 170 évvel később, egy még ennél is nagyobb célért harcolunk együtt: nem csupán egy ország, hanem egy világ elnyomójával szemben emeljük fel a hangunkat, és szervezünk forradalmat, aki a Föld uraként tetszeleg. Sátán ellen, aki minden reménységünket el akarja venni, aki az elkeseredésbe taszítva akar bennünket Istentől távol, a sötétségbe zárni.

Van azonban egy jó hírem — ezt a jó hírt viszont nagyon sokszor elfelejtjük, vagy csupán nem érezzük elég fajsúlyosnak.

Míg a Márciusi Ifjak minden erőfeszítésük ellenére sem tudták, hogy milyen végkimenetele lesz a forradalmuknak, addig mi ennél biztosabb reménységgel bírunk. A jó hír az, hogy az evangélium mindannyiunk számára készen áll már: a jó hírt csak tovább kell adni. Jézus Krisztus feltámadt, és a győzelem nem csupán reménység, hanem bizonyosság a számunkra.
Ezt a jó hírt viszont tovább kell adnunk, nem tarthatjuk meg magunknak. Mint a ’48-as forradalom aktivistái, mi is mindenkinek hirdethetjük: lehet, sőt, lesz még jobb világ, és ez nem kérdés, vagy remény csupán. Erre maga Jézus Krisztus a biztosíték.

És így a jó hír így mindenki számára a legjobb hír lehet.