Öröm és ünneplés


Olvastam valahol, hogy egy kisfiú az édesapjával egy réten ment keresztül, amikor reggel az istentiszteletre igyekeztek. Egy szamár legelészett ott. Egyszer csak a kisfiú megszólalt:
Apa! Ez a szamár biztosan jó keresztény – ugye?
Miért fiam?
Hát, mert lógatja a fejét.
Mosolygunk rajta. Pedig van benne igazság. Hányszor találkoztam már életem során kókadt, bús, lehorgasztott fejű kereszténnyel. Savanyú ábrázat, örömtelen arc. Ha mosolyogni próbálsz, szigorúan rád néz: „Isten házában vagyunk! Szent komolysággal illik itt lenni!”
Nagyon érdekes dolog ez. Természetesen Isten jelenlétében valóban tiszteletteljesnek,
és komolynak kell lennünk, de ez nem zárja ki az örömöt. A Szentírásban rengeteget olvasunk arról, hogy örömmel, hálával áldozzunk az Úrnak. Hogy szüntelenül örüljünk. Legyünk örömmondók. Sőt a hegyen elmondott tanítás is a boldogságról szól.
Nehémiás, miután újjáépült Jeruzsálem, Ezsdrással együtt helyreállította az istentisztelet rendjét. Örömünnepre hívta a népet. 
„Menjetek! Egyetek kövér falatokat, igyatok édes italokat. Küldjetek belőle azoknak is, akik semmit sem készítettek, mert ez a mi Urunk szent napja, és ne bánkódjatok, mert az Úr öröme a ti erősségetek!” 
Boldog vagy? Mutasd ki!