Istenkép

"Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, a ki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak."
Máté evangéliuma 5,45

Ez a bibliavers azt a kérdést teszi fel nekem, hogy milyen kép él bennem Istenről. Úgy gondolok rá, hogy Ő az, aki a jókat megjutalmazza, áldással veszi körül, a rosszat cselekvőket pedig megbünteti? Ezért félek tőle és meg akarok felelni az elvárásainak, hogy kivívjam jóindulatát? Vagy úgy gondolok rá, hogy neki közömbös, hogy milyenek vagyunk? Mindegy, hogyan élünk, hiszen jónak és rossznak ugyanaz a sorsa? ... Esetleg egyaránt látom magam előtt Isten igazságos, bűngyűlölő lényét, és ellenségeit is szerető irgalmas lényét? Értem mi vezeti Istent hozzánk való viszonyulásában? 

Ezekre a kérdésekre a választ közvetett úton is megadom, amikor egy másik kérdésre válaszként megnézem a lelkületemet és cselekedeteimet. A másik kérdés így hangzik: Hogyan viszonyulok azokhoz, akik megbántottak, kárt okoztak, megszóltak? Lehet, hogy ez őszintébben válaszol a fenti kérdésekre, mint amit szavakkal megfogalmazok!

Jézus ezt mondta: "...szeressétek ellenségeiteket (tegyetek jót haragosaitokkal) és imádkozzatok üldözőitekért (és rágalmazóitokért). Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra, esőt ad igazaknak és bűnösöknek." 

Megértettem-e már igazán azt, hogy Isten igazsága magasabb rendű, mint a száraz igazságszolgáltatás, a jutalmazás és a büntetés. Az ő igazsága a szeretet igazsága. Ő nem elveszíteni, hanem megmenteni akar. Azt szeretné, ha ugyanaz az irgalom és mentő szándék lenne bennünk is, mint ami őt cselekvésre készteti.


Könnyű, vagy nehéz a velünk ellenséges, vagy bántóan viselkedőket szeretni? Az attól függ, hogy kit látsz magad előtt példaként... 

Bárcsak meglátnánk ma Isten szeretetét a maga valóságában! Legyen áldott a napod!