„A mi autónk”

„Én pedig, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket.”

Az első autónkat nem kellett volna megvennünk. Vagy legalábbis nem azt, amire esett a választásunk. Gyorsan le akartam tudni a dolgot, és nem értettünk hozzá. Rohadt az alváza, enyhén balra húzott, és ki tudja, mi mindent élt át az előző tulajdonos(ai) alatt. Ette a csapágyakat, a tetejéről pattogzott a festék , a légkondi kikapcsolt, ha tele volt a csomagtartó, és többel szerettünk volna menni az autópályán 90-nél. Így volt három évig a “mi autónk”. De elvitt minket rengeteg helyre, és egy kuplung bowden szakadáson kívül nem hagyott cserben. 

Szállítottuk vele az ificsapatunk tagjait, kapákat, ásókat, kerti szerszámokat egy Segít7ek táborba, trambulint a nyári napközis táborokhoz, segélycsomagokat, küldötteket egy-egy konferenciára, és vele szállítottuk haza azokat a bútorokat és egyéb otthonos apróságokat, melyekről úgy gondoltuk, szükségünk lesz rájuk a kislányunk érkezése kapcsán. 

Aztán egy olajcsere után a szerelőnk kimondta a bűvös szavakat a pár hónap múlva esedékes műszaki vizsga kapcsán: erre már nem érdemes költeni. Néhány tízezer forintért ők is beveszik bontott autóként. Túl drága lenne olyan állapotba hozni, hogy átmenjen a vizsgán. Nem éri meg. És teljesen igaza volt. Ütött-kopott, törött, rohadó autó, melynek talán csak a motorja volt az, ami nem szorult javításra. 

Mi is ilyenek vagyunk, mint amilyen az autónk volt. Hibás döntésünk következtében a bűn tönkretett minket. Rohadunk, sérültek vagyunk, betegek, és húzunk egy irányba, Istentől egyre távolabbra. Ő azonban mégsem mondta, hogy túl drága az árunk. Nem mondta, hogy ennyiért nem éri meg az egész. Nem mondta, hogy felesleges, hanem lejött közénk, megszületett, mint egy utolsó család kisgyermeke, nyomorban, szegénységben. 

Eljött közénk, emberek közé, hogy velünk éljen le egy életet. Felnőtt és szolgált, tanított, gyógyított, reményt hozott a szívünkbe. Végül pedig meghalt fenn a keresztfán, hogy meglássuk mindannyian: ilyen az Isten valójában. 

Lefizette a valaha volt legnagyobb árat, hogy mi egyáltalán lépést tehessünk felé. Engedte, hogy felemeljék a keresztre, hogy így magához vonzhasson mindenkit. Megtette, mert szeretett minket, mert úgy döntött, fontosak vagyunk neki. Megtette, mert bocsánatot akar nekünk adni, és életet, igazit, örökké tartót.

Hát nézz fel a keresztre, és engedd, hogy magához vonzzon Isten szeretete! És fogadd el, hogy Istennek mindent megérsz!