Hűséges szolgálat


"Helyes az, ha valaki mindenkor a jóért buzgólkodik, és nem csak akkor, amikor ott vagyok közöttetek.” Galata levél 4:18



Erwin Schrödinger Nobel-díjas osztrák fizikus volt az 1900-as évek elején. Egy gondolatkísérletében, — mellyel a kvantummechanikából ismert szuperpozíciót szerette volna kifigurázni — képzeletben egy dobozba helyezett egy macskát, egy üveg méreggel együtt, majd a dobozt bezárta. A dobozba kívülről nem lehet belátni, a macskát nem lehet hallani és általában véve semmit nem tudunk róla, egészen addig, amíg ki nem nyitjuk a dobozt, és az állat örömében — vagy haragjában, hogy órákra egyedül hagytuk egy sötét dobozban — a nyakunkba nem ugrik. Persze egész eddig a pillanatig — mondja Schrödinger — nem lehetünk biztosak benne, hogy a macska él, mint ahogy abban sem, hogy halott. Így a macska legjobb tudomásunk szerint egyszerre él, és egyszerre halott is. Ez a következtetés működhet Schrödinger gondolatkísérletében, amit azóta is “Schrödinger macskája”-ként emlegetünk. Viszont nem működik a keresztény életében.



Pál apostol a Galatákhoz írt levelében beszél olyan keresztényekről, akik csak akkor buzgók, amikor az emberek figyelik őket. Adakozók, szerető testvérek, barátságosak, segítőkészek — egész addig, amíg az az emberek figyelmét és elismerését elnyerhetik. Ám amikor senki nem látja őket, ellustulnak, nem foglalkoznak mással, csak önmagukkal. Olyan életet élnek, mint az a képzeletbeli macska, aki a doboz csukott állapotában halott, és csak akkor éled fel, amikor kinyitják azt. Abszurd, nem? Pedig sok keresztény van így. Az istentisztelet napján keresztény, hétköznap, a munkában pedig megkülönböztethetetlen azoktól, akiknek az életében nincs jelen Jézus Krisztus. Ekkor felmerül a kérdés: lehetséges-e így keresztény életet élni?


Visszatérve tehát a dobozban lévő macskához: A jóban buzgólkodni keresztényként nem csak akkor kell, és lehet, amikor éppen figyelnek. Ha csak akkor teszünk jót, amikor az emberek látják, akkor olyanok vagyunk, mint az élő-halott macska: keresztényként élhetünk, vagy lehetünk halottak is a dobozban, ennek semmi jelét nem tapasztalja senki, csak akkor, ha kinyitjuk a dobozt. És gyakorlatilag mindegy is, hogy melyik verzió az igaz, hiszen egész a doboz kinyitásáig — gondolhatnánk — bármiféle jótékonykodás haszontalan, hiszen azt senki nem látja. A valódi keresztény élet azonban nem ilyen. A doboz becsukott állapotában, amikor senki nem lát, vagy figyel, amikor senkinek nem kell bizonyítani: mi akkor élünk csak igazán...