Visszaszámlálás

„Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!”
Zsoltárok könyve 90:12 

Nálad még a heteket számolom, hogy mennyi ideje is vagy kint ebben a világban. A nővérednél már a hónapokat is egy nem annyira könnyű fejszámolás után tudnám megmondani. A nagyapám esetében pedig néha az években sem vagyok igazán biztos. Számoljuk őket, hogy mennyi is telt már el, hány hét, hónap vagy év, de azt egyikőnk sem tudja, mennyi van még hátra. 

Számoljuk az eltelt eseményeket, a jókat, rosszakat, számoljuk, hogy mennyi minden változott egy év alatt, de fogalmunk sincs, mit hoz számunkra az új esztendő. És azt hiszem, ez így rendjén is van, bármennyire szeretnénk sokszor belelátni a jövőbe. 

Ma reggelre Isten egy különleges üzenetet tartogatott. Ebben a rohanó világban tartsuk számon azt, ami eltelt, amit megéltünk. Kérjünk Tőle bölcsességet, hogy necsak végigszaladjunk azon a ki tudja mennyi időn, ami nekünk adatott, hanem igazán megéljük az életet. Keressük minden történésben az Ő kezének nyomát, gondolkozzunk, lássunk, érezzünk! 

Nem tudom, meddig lehetek még mellettetek, meddig foghatom a kezeteket, támogathatom a lépeseiteket, de azt tudom, hogy ki szeretném használni azt, ami nekünk adatott. A hétköznapok könnyen bedarálnak, és nem marad hely az igazán fontos dolgoknak. Isten pedig tökéletesen időzítette ezt az igét az év utolsó napjára. 


Hát zárjuk le együtt ezzel a Biblia verssel az óévet, és nyissunk rá az újra Istennek ezzel a tanácsával! Számoljunk! Számoljunk bölcsen, számoljunk Vele! És engedjük, hogy Ő jelen legyen az új év minden egyes történésében! 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia