Mond igaznak, ami igaz!


"Aki igaznak mondja a bűnöst, és aki bűnösnek mondja az igazat: mindkettőjüket egyaránt utálja az ÚR."
Példabeszédek 17,15

Sokan, sokféleképp gondolkodtak már a hazugságról és a legtöbben azt is elmondták, hogy bizony helytelen.

Az ókorban úgy tekintettek a vallások a hazugságra, mint bűnre. Etikai normáik szerint is elítélendő, hiszen képtelenség egy olyan közösségben élni, ahol minimális szinten sem bízhat az ember a másikban. A hazugság nem más, mint a valótlanság állítása mások-, és/vagy önmagunk félrevezetése céljából. Ha azért tesszük ezt, hogy másoknak hasznára legyünk vele, akkor rendben van. Például, ha valakit bújtatunk, hogy az életét megmentsük. De önző céllal elkövetni komoly hiba.

Éppen ezért ma már sokkal árnyaltabban látják ezt a kérdést. Például Sissela Bok a hazugságról szóló könyvében a hazugság ellentétének nem az igazságot, hanem az őszinteséget látja, míg szerinte az igazság ellentéte a valótlanság. Vagyis lehet igaz ember az, aki mások érdekélben nem őszinte, mint az előző példában is, és az őszinteség vezethet tragédiához, ha rossz emberekkel vagyunk őszinték és ezzel másoknak ártunk, mert nyíltságunkat kihasználják.

A Biblia szerint a hazugság atyja, kitalálója nem más, mint sátán, mert ő mindig önző érdekből mondott valótlant másoknak legyenek azok angyalok, vagy emberek. Istent rossznak, gonosznak mondta, ki megtagadja az embertől azt, ami jó. Ádám és Éva története mutatja hová jutottunk rá hallgatva. Krisztus élete pedig megmutatja milyen Isten valójában.

Ezért minden valótlansággal vigyáznunk kell nehogy áldozattá tegyünk valakit, vagy mi magunk is azzá váljunk. A hazugság csapda. Egy ajtó, amin keresztül csak a mélybe jutunk. Áhítsuk hát mindig az igazságot és a valóságot, mert abból építkezhetünk úgy kapcsolatainkban, mint lelkiekben! Áhítsuk úgy, mint ahogy erről a költő, József Attila vall a Thomas Mann üdvözlése című versében:

"Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódít:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk...
...Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
- s mind ember, mert az egyre kevesebb..."