Krisztusi indulattal

"Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig."
Filippibeliekhez írt levél 2:5-8

Jézus indulatos ember volt. És még mielőtt vitatkozni kezdenél velem, hadd védjem meg magam: ezt nem én mondom, hanem a Biblia. Persze nem ugyanarról az indulatról beszélünk Jézus esetében, mint amikor valaki pofonra pofonnal válaszol. Mikor azt mondjuk, hogy valaki “indulatos”, akkor arra gondolunk, hogy könnyen elveszti a türelmét, ingerlékeny, és negatív érzelmeinek hamar hangot is ad. Ilyen értelemben valóban, Jézus nem volt indulatos.

Kiabáltál már Istennel? Beszéltél már vele ingerült hangon olyankor, amikor a dolgok nem úgy mentek, ahogy számítottál rá? Amikor kifogyott az üzemanyag ÉS defektet kaptál, pedig már eleve késve indultál el? Mit szóltál volna, ha Isten hasonló hangnemben válaszol? Bizonyára nem túlzok, ha azt mondom, “a föld alá süllyedtél” volna.

Jézusnak lehetősége lett volna isteni hatalmát ily módon fitogtatni. Amikor leköpték, megalázták, meghurcolták, hamis vádakat támasztottak ellene, vagy csak egyszerűen kinevették, lehetett volna olyan indulatos, mint te, vagy én. Hiszen elénk csak bevágtak a pénztárnál, bennünket nem akartak keresztre feszíteni. Ő mégsem válaszolt (emberi) indulattal. És miért? Mert benne valami másféle indulat volt.

Mert az én indulatosságom “belőlem” fakad — abból, hogy NEKEM mi a legjobb, számomra ÉN vagyok a legfontosabb, és bárki tesz ÉNellenem bármit is, ÉN megvédem a SAJÁT jogaimat. És míg mi magunkkal vagyunk elfoglalva, addig Jézus is csak velünk. Ő sosem magáért tette, amit tett. Amikor leköpték, az Ő indulata bennünket védett. Amikor megalázták, akkor Ő bennünket akart visszavezetni az Atyához. Amikor meghurcolták, akkor is az Atya szeretetét akarta bemutatni nekünk. Amikor keresztre feszítették, akkor azt a mi megváltásunkért tette. Csak úgy volt indulatos, ahogyan Dávid mondja saját magáról: “...a házad iránti féltő szeretet emészt…” (69. Zsoltár 10. vers) Jézust az irántunk való szeretete emésztette egészen a kereszthalálig.


Legközelebb tehát, amikor indulatos vagy, kérdezd meg magadtól: honnan ered ez az indulat? Belőlem, vagy a szeretetből?