Éhes voltam...

„Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.”
Máté evangéliuma 25:34-36 

Éhes voltam, csillapíthatatlanul. Annyi helyen kértem, kerestem a megoldást. Volt, aki hitegetett, volt, aki kihasznált, volt, aki nem értette, hogyan érezhetem ezt. Pedig éheztem. Szeretetre, elfogadásra, megbecsülésre. És Te jöttél csendesen. Először tisztes távolban leültél, és megvártad, míg közel engedlek magamhoz. Elfogadtál úgy, ahogy vagyok. A hibáimmal, a rossz döntéseimmel, a múltammal együtt. És szerettél. Kimondhatatlanul. Inni is adtál. A lelkem magába szívta minden szavad. A megbocsátást, a kegyelmet, az új életet. 

Sokáig úgy éreztem, nem tartozok sehová sem. Kerestem a helyem a világban, kerestem azt a helyet, ahol én is számítok, ahol rám is szükség lehet, ahonnan igazán hiányzok, ha épp nem vagyok jelen. És te ezt is megadtad. Befogadtál, hozzád tartozónak mondtál, és soha nem érdekelt mások ellenvéleménye. 

Meztelenül, szégyenkezve álltam előtted, de Te nem fordítottad el az arcodat megvetően. Saját ruhádat terítetted rám, és kegyelmed eltakarta minden őrült lépésem, minden lázadásom. Az élet megtört, de Te lehajoltál hozzám, és bekötözted sebeimet. Szavaid még mindig gyógyítják a lelkemet, és azt hiszem, ez a folyamat sokáig eltart. Mindig lesz újabb esés, újabb sérülés, melyeket csak te tudsz igazán szakszerűen ellátni. 

Mert Te vagy az, aki letörte börtönöm bilincsét, és kivezetett a fényre. Te vagy az, aki miatt ma szabad lehetek. Te vagy az, aki magadra vetted lázadásom büntetését, és meghaltál, hogy én ma élhessek. 


Te vagy az, aki ma reggel csak azt kéred, adjam tovább. Adjam tovább, amit Tőled kaptam, hogy más is megtudja, milyen az igazi szeretet. Milyen az igazi Isten.