Alap, amelyre építhetsz

„Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus.

Pál első levele a Korinthusibeliekhez 3. fejezet 11. vers



Nem vagyok sem kőműves, sem építész, de azt tudom, hogyha valami nagyon szilárdat, valami nagyon erőset szeretnénk építeni, elengedhetetlen a jó alap. A jó alaphoz jó anyagok kellenek és ezeket a megfelelő arányban összekeverve kapjuk azt a szilárd anyagot, amelyre építkezhetünk. Ugyanez igaz az elméleti kérdésekre is. Megfelelő alapok nélkül hiába kezdte volna magyarázni az integrálást a matektanárom, ha nem adott volna megfelelő alapot (ha jobban belegondolok, a középiskolában hiába is magyarázták, nem volt meg a megfelelő alapom hozzá, hogy jól megérthessem), de ez is csak az bizonyítja, hogy jó alap szükséges a megértéshez, ahhoz, hogy falakat építhessünk az alapra.

Pál tette le a gyülekezet alapjait és nem önmagától tette, hanem a Jézus Krisztustól kapott bölcsesség által és ezek után sem a maga kénye kedve szerint alakította a szabályokat, hogy mit lehet és mit nem, hanem Jézus Krisztus mércéje alapján. Ez teljesen világossá teszi, hogy nincs helye semmilyen más ideológiának, eszmének, Jézus Krisztuson kívül.


Próbára tetted már az elméleteidet? Megállnak Krisztus mércéjén? Imádkoztál azért, hogy az Isten Szent Lelke világosságra vezessen el téged? Megtudhatjuk, hogy jó alapon állunk-e. Nem lehetünk fél lábbal itt és ott. Valahova tartoznunk kell, úgyhogy a saját érdekünkben jól tesszük, ha az alapot, a gondolataink, a hitünk, a cselekedeteink, a szavaink alapját Krisztusra építjük. Bár így tenne mindenki, egész más világban élnénk...

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia