Minden áldás a tiéd
„Mert békességben vetnek, a szőlő megadja gyümölcsét, a föld
is megadja termését, az egek is megadják harmatjukat, és mindezt a megmaradt
nép örökségévé teszem. És áldássá lesztek. Ne féljetek! Erősítsétek meg
kezeiteket!”
Zakariás 8:12-13.
Némelyek úgy képzelik el Istent, mint egy jóságos öregapót.
Tehetsz, amit csak akarsz, a végén – mivel úgyis mindenkit szeret – nem fog cserbenhagyni,
áldását árasztja rád. Aztán ha nem így történik, akkor szidják, mint a
bokrot; hogyan engedhette meg? Miért tette ezt éppen velem? Hol volt, amikor ez
és ez történt? Szeret egyáltalán engem?
Érted? Egész életükben nem törődtek vele, nem foglalkoztak
vele, nem figyeltek rá, de amikor baj van, akkor szidják, és igazságtalan Istennek
tartják. Sőt, odáig fajul a dolog, hogy egyenesen tőle jövőnek eredeztetik a
csapást, mintha ő küldte volna, holott ez legtöbb esetben csak egy cselekedetsor
természetes következménye. Az áldása kellene, de Ő maga nem. Küldjön esőt, meg
szelet, napsütést, gondoskodjon rólam, védjen meg minden rossztól, de a
magánéletem az szent. Az az enyém. Abba aztán ne avatkozzon még az Isten se! De
azért a tőle jövő áldásra igényt tartok.
Nem furcsa ez egy kicsit? Az egész Szentírás tele van
ígérettel, áldással, Isten óvó védelmével. De ennek azért van egy feltétele. Ő
szeretné fölénk tartani esernyőjét, de arról nem tehet, ha szüntelen kibújunk
alóla. A feltétel, hogy maradjunk mellette. Ne távolodjunk el tőle. Ne mondjuk,
azért a mai világban már másként kell gondolkodni. Isten csak a templomba való.
Ma már modernebbül kell élni. Semmit ne vigyünk túlzásba!
Nem! Nem! Ha
nincs jelen a mindennapjaidban, ha nem számolsz vele, ha nem jársz egy úton
vele, akkor mire föl akarod áldását élvezni?
A fenti Ige arról szól, hogy Isten a mai napra is fölajánlja
szerető jelenlétét, ha azok között maradsz, akik Rá figyelnek. Szeretné megadni
munkád gyümölcsét, szeretné rád árasztani áldását, szeretné megerősíteni
kezedet, de ha csak messziről akarod figyelni őt, akkor hogyan tegye?
