szombat, május 20, 2017

Megoldás a szorongásra


"Mikor megsokasodtak bennem az én aggódásaim: a te vígasztalásaid megvidámították az én lelkemet."
Zsoltár 94,19

Középiskolásként egyik kedvenc képregényemben a gallok, akik egyébként rettenthetetlen és bátor harcosok voltak, amiatt aggódtak csupán, hogy nehogy fejükre szakadjon az ég. Holott az egész akkori világukat és országukat meghódította a Római Birodalom, csak épp az ő falujukat nem. De most komolyan, voltunk már úgy, hogy valami olyan miatt aggódtunk, amit nem tudtunk már abban az adott helyzetben befolyásolni? Emlékszem a bejelentés nélküli röpdolgozatokra az iskolából, amikor magatehetetlenül dühöngtem, hogy szólhattak volna előre. A fájdalomra és a csalódottságra, amikor a kutyusunk eltűnt és már harmad napja nem jött vissza. De ezek még kis dolgok ahhoz képest, hogy mennyi minden miatt aggódhatnánk, mert túl sok ilyen dolog van az életben.

Mi a szorongás? Mi is az aggodalom tulajdonképpen? - Olyan félelem érzet, ami valójában nem valós, mert a felett érezzük, amit nem tudunk megváltoztatni. Természetes, hogy mindannyian átéljük ezt, de sajnos ebből következik, hogy meg is betegíthetnek minket. Ezért fontos, hogy tegyünk ellene. A mi időnkben a szorongásos betegségek száma egyre nő annak ellenére, hogy sokan vesznek igénybe tanácsadást, járnak pszichológusokhoz és igénybe veszik a különféle terápiákat. Mit tehetnénk még?

Nem hiszem azt, hogy ma könnyű, de abban az időben, amikor a 94. zsoltár íródott, sem volt az. Az írásmagyarázók valószínűsítik, hogy valamikor a babiloni fogság idején keletkezhetett. Az ének tele is van félelmekkel és panasszal a sok igazságtalanság miatt. Idegenek irányítanak és nem istenfélelemmel. Az özvegyeket és az árvákat nyomorgatják. Olybá tűnik, hogy Aki a fület adta az embernek, nem hall, Aki szemeinket formálta nem lát, Aki népek felett uralkodik, nem fenyít. Mintha Isten elhagyta volna gyermekeit. Az író arra kéri Istent, hogy emelkedjen fel, mint bíró és fizessen meg mindenkinek, amint az jár. Majd választ is ad önmagának. Ki lenne más, ha nem az Isten, aki számon tart bennünket. Ő áll mellettünk a hamisak és gonoszok ellen, amikor lábunk megremeg, Ő az, aki megerősít minket. Majd elismeri: "Ha az Úr nem lett volna segítségül nékem: már-már ott lakoznék lelkem a csendességben." (17. vers) Nélküle elveszettek vagyunk, de Ő megvigasztal minket. Az Isten vigasztalása azonban nem csak örömöt hoz az életünkbe, hanem reményt is, mert nem csupán a jelenről, hanem a jövőről szól. Bár mi nem tudjuk megváltoztatni a sorsunkat, Ő végül visszafordítja a gonoszok fejére saját álnokságukat.

A zsoltár válasza az aggodalomra, a szorongásra nem más, mit az élő Istenbe vetett hit és bizalom. Ez ad reményt arra mindannyiunknak, hogy végül a legrosszabb is, ami számunkra lehetetlen, megváltozik, mert Isten jóra fordítja azt.