péntek, április 07, 2017

Taníts Uram

Amikor gyermekeink egy év körüliek voltak, elérkezett az idő, hogy megtanuljanak járni. Egyikünk elindította, hátulról óvón tartva kezét, másikunk várta, kitárt karokkal. Közben hívtuk felénk. Egy-két bátortalan lépés után földre huppant a kis drága. Aztán feltápászkodott, és kezdődött minden előröl. Megfigyeltük, hogy legtöbbször akkor esett el, ha lefelé nézett, ha elveszítette a szemkontaktust. Akkor, amikor hátranézett, hogy ’ugye, milyen ügyes vagyok?’ Vagy amikor elterelte valaki vagy valami a szülőkről a figyelmét. Ahányszor lehuppant, annyiszor kellett mindent előröl kezdeni. Viszont, ha elég kitartó volt, ha újból és újból talpra állt, még ha eleinte bizonytalan volt is, de a kitartás meghozta az eredményt. Ma már mindketten tudnak járni.

Más eset. Amikor autót tanultam vezetni, az oktató rengetegszer elmondta, hogy ne a kocsi orrát nézzem, hanem nézzem az utat, jó messzire előre.


Folytathatnánk a sort. 
Ma reggel azt üzeni nekünk Dávid a 143. Zsoltárban, hogy „Taníts meg akaratodat tenni, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezessen engem sima, egyenes földön!” A magam számára úgy fordítanám, hogy mint egy jó édesapára – segíts rád figyelnem Uram. A te kedvességed és szereteted tudom, hogy a legjobb útra terelget és vezet engem. Tudom, hogy néha elesek, megbotlok, amikor elveszítem a szemkontaktust. De Te édes Atyám, továbbra is ott állsz, kitárt karral és szólítgatsz, vigasztalsz, hívsz magadhoz. A te kedvességed, szereteted sokkal nagyobb, mint a földi szülők gyermekeik iránti vágyódása és szeretete. Köszönöm Uram, hogy soha nem fáradsz bele, hogy taníts és vezess engem. Köszönöm, hogy jóságod és kedvességed naponta terelget azon az ösvényen, ami hozzád vezet. Köszönöm Uram!