szombat, március 04, 2017

Utolsó kérés


" Lássátok, tanítottalak titeket rendelésekre és végzésekre, a mint megparancsolta nékem az Úr, az én Istenem, hogy azok szerint cselekedjetek azon a földön, a melybe bementek, hogy bírjátok azt. Megtartsátok azért és megcselekedjétek! Mert ez lesz a ti bölcseségtek és értelmetek a népek előtt, a kik meghallják majd mind e rendeléseket, és ezt mondják: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet!"
5 Mózes 4,5-6.

Tanár volt, nem is akármilyen. Szigorú, olykor kemény, pálcát-, vesszőt-, botot alkalmazó, de mindig csak egy cél vezette: a reá bízottak mindent tudjanak, hisz életük múlik rajta. Egy rabszolgaseregből kellett létrehoznia egy fegyelmezett, mindent időben és pontosan végrehajtó, győztes hadat. A vasfegyelem páncélja alatt azonban szerető szív dobogott, mely ha kellett, feláldozta volna önmagát tanítványaiért. A körülmények rettenetesek voltak. Mindenhol leselkedő ellenség, életveszélyes, sziklás sivatag. Minden ismeretet a lehető leggyorsabban és legpontosabban kellett átadni. Nem volt egyszerű, nem volt könnyű. Sokat tudott, mert életének jelentős részében korának legnagyobb egyetemén tanult és mindent elsajátított, amit kell. Hogyan szűröd, egyszerűsíted a felhalmozott tudást? Hogyan rendszerezed, mi az, amit tovább adhatsz, mi az, ami most kell és mi az, ami ráér? Negyven év vívódás állt mögötte, negyven év tapasztalat, és az egymásnak ellentmondó tanokból egyértelművé vált, melyik marad: az, amelyik a tiszta forrásból származik, az, ami Istentől ered. Hisz az Úr volt a szabadító, Ő az egyetlen, kit követni érdemes, mert útja az ígéret földjére visz. Mindvégig ez tartotta benne a lelket: az ígéret és a remény. Majd csak megtanulják, majdcsak megértik, majdcsak alkalmazzák úgy, ahogy kell. A kudarcok, a nehézségek ritkán állították meg, csalódott azonban sokat, mert az ember a legnehezebben formálható anyag. Értelme, szíve, mint a kő, mi minden zord viharnak is ellene áll, s kopni is, csak millimétereket kopik az évszázadok alatt. Mint jó pedagógus, ha kell többször ismételte, ha kellett, számtalanszor újrakezdte, csakhogy a tudást a nép fejébe verje, míg végül sikerült. A nép kész volt, hogy belépjen a jövő kapuján és neki el kellett engednie kezüket. Búcsúzott, mint mindannyiunktól, szeretett tanárunk a ballagás után. Ott állt az utód, az ifjabb Józsué, és az egész csapat. Mit mondjon még utoljára, mik a legjobb, a legfontosabb szavak?

Lássátok - hogyan tanítottalak titeket arra, amit Isten akart!
Tartsátok meg - fogadjatok szót. Mindent aszerint tegyetek!
Legyetek példák - hogy mások is felismerjék ezt a bölcsességet: élni csak így érdemes!